
A koronavírus-fertőzések azonosítását célzó tesztelés kiterjesztését szorgalmazza Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki az új járványügyi szabályozásoktól reméli az elvégzett tesztek számának növekedését - közölte szombaton a Hotnews.ro hírportál a tárcavezető egyik televíziós interjúját idézve.
2021. december 12., 13:152021. december 12., 13:15
Rafila elmondta: eddig Románia végezte a legkevesebb koronavírustesztet az Európai Unióban, márpedig a fertőzések pontos feltérképezése nagyon fontos az egészségügyi válság kezelésében. A minisztérium élére novemberben kinevezett új tárcavezető szerint hamarosan lehetővé teszik, hogy a családorvosok közvetlenül - a megyei közegészségügyi igazgatóságok láttamozása nélkül - bevezessék a pozitív tesztek eredményét a minisztérium által működtetett koronavírus-adatbázisba.
Rafila úgy vélte: jótékony hatással lesz a tesztelési hajlandóságra az is, hogy az új szabályozás szerint immár nemcsak a teljes átoltottságot, vagy a fertőzésből történt kigyógyulást tanúsító, hanem a negatív koronavírusteszt alapján kiállított zöld igazolvánnyal is be lehet menni a bevásárlóközpontokba, mozikba, és más hasonló helyiségekbe.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt tárcavezető azt követően beszélt a tesztelés fontosságáról, hogy Florin Cîțu, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke bírálta az általa kidolgozott törvénytervezetet, amely a Covid-igazolvány munkahelyi alkalmazását szabályozná. Rafila ugyanis rendszeres ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítana költségvetési forrásokból a beoltatlanok számára, a PNL elnöke szerint azonban, ha nem szabnak meg az oltás felvételére egy véges - másfél hónapos - türelmi időt, akkor a zöld igazolvány megkövetelése az alkalmazottaktól nemhogy növeli, hanem tovább csökkenti az amúgy is alacsony oltakozási hajlandóságot.
Valeriu Gheorghiță katonaorvos, az oltási kampány koordinátora a Rafila-féle törvényjavaslat azon részét bírálta, amely szerint a munkahelyeken csakis akkor válna kötelezővé a Covid-igazolvány felmutatása, ha a fertőzési esetszámok három egymást követő héten legalább ötven százalékkal emelkednek. Gheorghiță szerint az intézkedésre a járvány újabb hulláma előtt, annak megelőzése érdekében, nem pedig az újabb hullám tetőzésekor van szükség.
Romániában eddig a beoltható - 12 év feletti - lakosság 46,2 százaléka vette fel a védőoltást, a beoltottak száma pedig jelenleg naponta kevesebb mint tízezerrel emelkedik. Amikor a járvány negyedik hullámának októberi tetőzésekor bevezették a zöld igazolványt a fogyasztók és ügyfelek számára, hirtelen megugrott az oltási hajlandóság, és néhány napig az újonnan beoltottak átlagos száma a százezret közelítette.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!