
Az elmúlt egy évben több új létesítmény is született Háromszék legmagasabban fekvő településén, azonban ezek felavatása a járványügyi szigorítások miatt tavaszra marad. Kocsis Béla polgármester szerint ezek a kis ünnepségek fontosak, mert megmutatják, hogy mennyit dolgoztak.
2021. december 20., 00:072021. december 20., 00:07
Idén állították fel Kommandó papolci bejáratához a gelencei Both László által faragott székelykaput, így most már a község két bejáratánál jelzi, hogy székely településre lép be a látogató, a harmadikat, amely a falu alsó részén, a Buzău felé vezető útszakaszon jövőben tervezik felállítani.
Elkészült a megújult focipálya is, öltőzőkkel, födött lelátóval, minőségi gyeppel, sőt, a Fenyves nevű csapat is készen áll, hogy birtokba vegye azt, és amikor engedélyezni fogják, akkor egy barátságos mérkőzés keretében tartják meg az avatóünnepséget.
– A falu központjában, egy tömbház földszintjén kapott helyet a község egészségügyi központja, de készen áll a fogorvosi rendelő is, valamint a háziorvosi rendelő is ide költözik – tudtuk meg a polgármestertől, aki hozzátette, gyógyszereket is lehet vásárolni Kommandón, egy zágoni patika biztosítja ezeket a lakosság számára.
Elkészült a betonhíd is, amely a település központjában a NagyBászka két oldalán fekvő falurészt köti össze.
– Az új híd létfontosságú, hiszen a gyerekek ezen járnak iskolába – mondta az elöljáró.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!