Az angyal

Az angyal kifáradt rendesen. Örömmel végezte munkáját, de mára igencsak sok munka jutott. Dohogott is magában: valami baj lehet a mennyország logisztikájával. Az ördögbe is, jobban szervezhetnék a munkát odafenn! Számtalan társával együtt gyakran unatkozva a szárnyukat lógatják, máskor meg azt sem tudják, hogy hol áll a glóriájuk, annyi a munka. Sajnos, ő csak egy egyszerű őrangyal, nincs semmi beleszólása a dolgok menetébe.

A munka gyakran nehéz. Az az öregasszony például, ott a hetedik emeleten, aki mellé jó ideje be van osztva, elég kellemetlen nőszemély. Nem rossz ember, hiszen ha valaki, ő aztán igazán ért az emberekhez, de tagadhatatlanul kellemetlen perszóna. Angyali türelmét gyakran próbára teszi.

Az egész napi dolgos szárnyalástól bizony sajgott a szárnya. Csendben betette a vénlány lakásának ajtaját, és az ablak felé lépett, hogy szárnyra keljen. Hirtelen meggondolta magát. Mosolygott. Ritkán ugyan, de megengedett magának egy kis kihágást a szigorú munkaszabályzat alól. A felvonóhoz lépett, és megnyomta a gombot. A felvonó nem indult. Hibaüzenet gyúlt ki az ajtó fölött: „Biztonsági okokból, kérjük, ne használja a liftet!” Hát ez bosszantó! Sőt nevetséges! Egy őrangyal biztonságáért aggódni abszurd, már-már szakmai hiúságában sértő gesztus!

Hirtelen gondolt egyet: ha ember lennék, most mit tennék? Nyilván leballagnék a lépcsőn. Elindult. Szép, rendes lépcsőház, annyi szent. Nem csak hogy tiszta és takaros, de elegáns is. Nicsak, egy gyönyörű ajtó előtt egy teli, nehéz szemeteszsák. Nagyon nem illik oda! A lakó nyilván késő este kitette, hogy majd reggel leviszi az udvarbeli szemétkukába. Soha nem tett még ilyet, de hirtelen szeszélytől elragadtatva felragadta a zsákot, és levitte a szeméttárolóba.

A hirtelen jött jótékonykodás melegét érezte. Még pályája kezdetén sem szerepelt munkaköri leírásában soha szemeteszsákok cipelésének a feladata. De hát az ördögbe is, miért is ne?! A lakó meglepetéstől bamba arckifejezését csak elképzelni is megér egy misét:

–Nicsak, levitték a szemetemet! A szomszéd vagy a házmester még véletlenül sem tenne ilyet. Ki lehetett hát? Csakis egy angyal, ki más! – adta meg az egyetlen lehetséges választ az angyal.

–Mégiscsak szép munka az enyém, tele van az rögtönzés lehetőségével – gondolta.

* * *

A bíró szigorúan nézett rá és felmordult:

– Vádlott, csapja össze szárnyait, és üljön nyugton a helyén! A kivizsgálást folytatjuk. Még egyszer kérdezem: Beismeri-e, hogy folyó év, folyó hó 11. napján, hajnalban, aljas módon eltulajdonította T. úr lakásajtaja elől a T. úr tulajdonában levő szemeteszsákot, mely a szintén T. úr birtokát képező, a jegyzőkönyvben részletesen felsorolt szemetet tartalmazta? Úgymint: 2 kg krumplihéjat, 3 rohadt sárgarépát, 2 üres halkonzerves dobozt, 3 összepréselt üres tejesdobozt, 5 tojás héját stb. A folytatástól eltekintek, hiszen fontosságára való tekintettel a teljes listát a napi sajtó is hozta, bárki olvashatta azt a reggelije mellett…

Hogyan?! Hogy csak segíteni akart? Jótékonykodott? Emberbaráti szeretet, meg talán egy csipetnyi, ártatlan angyali humor voltak tettének indítékai? Ennyi erővel azt is állíthatná, hogy az autótolvaj csakis azért viszi el valaki gépkocsiját, hogy megkímélje az illetőt a jármű fenntartási költségeitől. Nagyszerű! Hiába vág olyan angyali képet, mégiscsak nagy gazember maga! De milyen ravasz, azt el kell ismernem! Ha véletlenül nincs a szemtanú, T. úr szomszédja, aki résnyire nyitott ajtaján keresztül magát megleste, és a rendőrséget még időben értesítette, soha senki rá nem jött volna, hová rejtette zsákmányát. Az eltulajdonított szemetet a szemeteskukába eldugni valóban zseniális húzás volt! Illetve csak lett volna, ha az éberen leskelődő P. úr keresztül nem húzza ocsmány számításait. Na, de most itt áll előttünk, és én, a társadalom nevében megtanítom magát arra, szabad-e más tulajdonához nyúlni? Glóriájának elkobzására, szárnyainak visszavágására ítélem! Embert faragok én magából, angyalom, ne féljen!

Másréti Zoltán