Az alaptermészet szerepe

Karkus Ottó a solymári Fészek Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Gimnázium és Művészeti Iskola alapító tanára és vezetője, aki tizenvalahány évvel korábban nyolc gyerekkel, igen bizonytalan körülmények között indította el első osztályát, amelyet végül az érettségiig kísért. A Pro Waldorf Egyesület meghívására tanulságos és fölöttébb szórakoztató előadásban beszélt arról, hogyan kell különböző temperamentumú gyerekeinkhez jól szólni…

„A gyermeket megismerni erőfeszítés” volt az előadás alaptétele. A nevelés két amúgy fontos föltételét (a következetes büntetés és jutalmazás alkalmazása, a becsvágy fölkeltése) pedig felülírja a harmadik: a szeretet. Ebből fakad a megismerés vágya, célja pedig az, hogy a temperamentumokból fakadó erősségeket megőrizzük, hátrányait tompítsuk a felnőttkorra – fejtegette az előadó. Ugyanakkor az emberekben általában a négy temperamentumtípusból legalább 2–3 keveredik, azaz bizonyos helyzetekben egyik, másokban a másik nyilvánul meg, viszont kivétel nélkül a düh eltérő kezelése által fejlődhetnek, változhatnak.

Szóban, de szerepjátékkal is jellemezte a kolerikus gyermeket Karkus: általában alacsony, kerek fejű, rövid ujjú. Nem beszél sokat, ha megszólal, lényegre törő és megoldásközpontú, mint Nagy Sándor, aki a gordiuszi csomót kardjával oldotta meg. Szereti a vezető szerepet, viszont nem bírja a kritikát, ha ez így marad, felnőtt korában is ő végzi el a munka oroszlánrészét – azaz üvölt. Gyermekként viszont csak akkor kezelhető, ha sosem a többiek előtt kritizáljuk, hanem négyszemközt.

A flegmatikus gyermek nehezen motiválható, szófogadó, fát lehet vágni a hátán, de lassú és nem szereti a gyors változásokat sem. Makacs, mint az öszvér, dühe, mint a cunami: reménytelen szembeállni vele, tehát menekülni kell előle. Hogy ne ragadjon bele a passzivitásba, egykedvűségbe és magányba, égető szüksége van tevékeny emberek társaságára.

A melankolikus személyiség magas, vékony, zárkózott, jó emberismerő. Csak akkor nyílik meg, ha biztonságban érzi magát, és mert hamar és könnyen szenved, a többiek céltáblájává válhat. Jó memóriájú, ragaszkodik az ígéretekhez, szabályokhoz, viszont ha megsértik ezeket, dühös, és mint az orvlövész, pontosan irányoz, és vérig sért egy jól célzott mondattal, hiszen ismeri a gyengéidet. A megoldás? Fehér zászlót lengetni, azaz megérteni őket, sosem elbagatellizálva a dolgot, hogy letehesse szenvedése súlyát, így rábírható a cselekvésre.

Szangvinikus gyermekekkel lenni olyan, mintha úgy fociznál, hogy mindig változtatnák a kaput. Nem érzékeli a szabályokat, nem bír egy helyben ülni, semmit nem fejez be, sokat beszél, szeret a középpontban lenni. Akkor lesz dühös, ha szembesül a dolgok következményeivel, de ezeket jó neki megismerni, 9 éves kora után írott formában is. Egy szeretnivaló felnőtt kedvéért azonban sok mindenre képes.

Jó, ha hagyjuk a gyermeket megélni a temperamentumát, azaz olyan helyzeteket is teremtünk nekik, ahol alkalmazkodási kényszer nélkül önmaguk lehetnek. Ettől kerülhetnek egyensúlyba.

Mindenkinek a problémája a sajátja, a megoldásuk által fejlődik, és csak azáltal változik. Ezért meg kell hagynunk azokat a gyermeknek, de a biztos hátteret nekünk kell biztosítani. Ha mindez így történik, egy új szinten találkozhatunk a másikkal, de csak ha arról is lemondunk, hogy ez a mi érdemünk – összegzett a solymári tanár.