Autóval mentek a Kaukázusig

– Miért pont a Kaukázus volt a cél?

– Még 2015-ben kezdtük el ezt a sportot, ami az Overlanding nevet viseli. Társam, akivel eddig minden évben együtt utaztunk, Debreczeni László idén nem tudott eljönni a túrára, annak ellenére, hogy az eredeti terv kiötlésénél ő is jelen volt. Tavaly Kairó–Cape Town-expedíciót szerveztünk: két autóval, négy személy. Minden esztendőben, a kaland végén, amikor indulunk hazafelé, megtervezzük, hogy a következő évben hová megyünk. Ekkor születnek a jó ötletek (nevet). A tervezéshez hozzátartozik, hogy évente váltogatjuk a kalandok hosszúságát: egy hosszabb felfedezőút után, mindig egy rövidebb következik. Eredeti célunk az volt, hogy ebben az esztendőben megkerüljük a Fekete-tengert, de ez az ukrán–orosz konfliktus miatt nem volt optimális, ezért úgy döntöttünk, a Kaukázust vesszük célba, itt töltünk el hosszabb időt. Idén az új társam Fleckhammer Otto volt, vele vettük az akadályokat, az ő autójával voltunk a túrán.

– Hogy társult a többi utas? Ki tervezte a túrát? Mi fontos, mire kell odafigyelni egy ilyen útvonal előkészítésénél?

– A túrát jómagam terveztem meg: ilyenkor nagyon fontos, hogy az információkat olyan emberektől szerezzük be, akik nemrég jártak a célba vett helyeken, netán ott is laknak. A tervezésénél semmi nem kötött, a helyzet mindig változik, az úton hozunk kritikus döntéseket: vannak olyan szakaszok, amelyeket terv szerint 1 nap alatt járnánk be, de a valóságban ez akár többnaposra is kinyúlhat. Éppen ezért tartaléknapokat is beiktatunk, hogy a túrát a tervezett időben tudjuk véghezvinni. Nos, a többi társ barátokból került ki, 5 autó, 10 személy. Köztük olyanok is akadtak, akik eddig sohasem vettek részt ilyen kalandban. Ez egy jó tanulság volt, hiszen nem titkolt célkitűzésem, hogy a közeljövőben nagyobb tömegeket is expedícióra sarkallnék, vinnék.

– Mi a legfontosabb az expedíciókra való felkészülésben?

– A kulcs az autó: ha jól elő van készítve a járgány, akkor nincs fejfájás. Igaz, amióta ilyen kalandokon veszünk részt, még sohasem volt olyan utunk, ahol ne kellett volna javítani a kocsikat. De hát pont ettől kalandos az egész: a problémák adottak, ezeket meg kell oldani, ezenkívül ott vannak az esetleges veszélyek is, amelyeket az idegen országok hordoznak.

– Volt-e olyan pillanat, amikor azt érezték, visszafordulnának?

– A kritikus pontok a személyi biztonságot érintik: ha a testi épségünk van veszélyben, akkor közösen leülünk, megbeszéljük, és indokolt esetben akár vissza is fordulunk. Idén is az 5 autóból csupán 3 járta végig – végül 5 személlyel – a tervezett kalandot. Persze vannak olyan pillanatok is, amikor kalandvágyból kiegészül a túra újabb, akár veszélyesebb helyszínekkel is: idén például Hegyi-Karabah Köztársaságot vettük be plusz látványosságként, kihívásként. Ez az ország Azerbajdzsán és Örményország között helyezkedik el, de facto állam, hivatalosan Azerbajdzsán részének minősül, ez a frontvonal a két említett ország közötti háborúban.

– Milyen veszélyes helyzeteknek voltak kitéve az idei túrán?

– Fontos hangsúlyozni, hogy nem mindenhol egyszerű egy háború kellős közepébe belecsöppeni. Általában, ahol háborús övezet alakul ki, és a nagyhatalmak is érintettek, ott a hadsereg már időben leállít, nem enged közel a tűzvonalhoz. Afrikában sokkal kényesebb helyzetek voltak, hiszen két törzs villámgyorsan összekapott, nem lehetett előre számítani a háborúra. Persze idén is voltak érdekes helyezetek, amikor a hadsereg „javaslatára” hátraarcot kellett vezényeljünk.

– Milyen különleges, felejthetetlen, akár nehéz pillanatokat emelne ki az idei expedícióból?

– Már az induláskor, annyira felpörögtünk, annyira vágytunk a kihívásokra, hogy az elején, a Kárpátokban jelentős ideig elakadtunk, egymás autóját tartottuk oldalról, hogy fel ne boruljunk. Nos, egyszóval nem kell messze elmenni ahhoz, hogy kihívások elé kerülj. Persze teljesen más, amikor egy idegen országban, a semmi közepén akadnak akár kisebb gondjaid is, és ezeket orvosolni kell. Ezek mindig komoly, felejthetetlen kihívások.

– Mennyire fontos a szerencse ezeken az utakon?

– Nagyon! Idén is az eredeti terv az volt, hogy egyszer Örményországba, ezután Azerbajdzsánba, majd Grúziába utazunk, ebben a sorrendben. Úgy adódott, hogy az útvonalat végül fordítva jártuk be, és ez volt a szerencsénk is, mert mint utólag kiderült – a konfliktusokról nem tudtunk részleteket –, az azeriek be sem engedtek volna a területükre, ha az örmények azelőtt belepecsételtek volna az útlevelünkbe, nem is beszélve arról, hogy a Hegyi-Karabah vízummal le is tartóztattak volna Azerbajdzsánban. De a hiányos információink miatt korábbi években az autórádióért is szinte börtönbe kerültünk, illetve idén Azerbajdzsánban egy drón miatt kerültünk pácba.

– Megvannak már a jövő évi kaland tervei?

– Igen, egy hosszabb túrában gondolkodunk. Az a terv, hogy benevezünk a Budapest–Bamako-ralira, illetve a versenykörülmények után a végállomásról, Sierra Leone-ból újra a Fokvárosba megyünk. Összesen 19 országot érintenénk 2 autóval.