
A NATO rakétavédelmi rendszere, amely a Deveselun létesített támaszpontot is magába foglalja, nem irányul Oroszország ellen, nem ássa alá Oroszország elrettentő képességeit, kizárólag önvédelmi célokat szolgál az ENSZ alapokmányával összhangban.
2021. december 03., 08:562021. december 03., 08:56
Aurescu arra reagált, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Stockholmban zajló miniszteri szintű ülésén mondott beszédében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt állította: Romániában és Lengyelországban támadó fegyverekként használható rakétavédelmi rendszereket állítottak hadrendbe.
A román külügyminiszter a NATO 2016-ban Varsóban megrendezett csúcsértekezletének zárónyilatkozatát idézve rámutatott: a NATO rakétavédelmi rendszere kizárólag arra való, hogy az esetleges ballisztikus rakétáktól védje meg a tagállamokat, nem fenyegeti Oroszországot, nem hatékony Oroszország nukleáris arzenáljának elrettentő kapacitásaival szemben, és senkinek nem áll szándékában a rakétarendszer ilyen célú átalakítása.
Aurescu teljességgel tévesnek nevezete az orosz álláspontot, kontraproduktívnak az erre alapozott, évekkel ezelőtt kezdődött retorikát, és elfogadhatatlannak az orosz fél azon kijelentéseit, amelyekben azzal fenyeget, hogy "célba veszi" a rakétavédelmi rendszert befogadó NATO-tagállamokat.
Romániában 2016 májusában avatták fel az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszert befogadó deveselui támaszpontot. A NATO szerint a romániai és lengyelországi elfogó rendszer nem rendelkezik támadó jellegű kapacitásokkal, és nélkülözhetetlen az euroatlanti térség védelme szempontjából, Oroszország viszont biztonsági fenyegetésként beszél róluk, azt állítva, hogy kilövőállásaik Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!