
A jogerős bírósági döntések törvényerővel bírnak, az alkotmánybíróság döntései pedig csak a jövőre nézve érvényesek - jelentette ki Augustin Lazăr legfőbb ügyész.
2019. január 22., 13:252019. január 22., 13:25
Lazăr ezt annak a tervezett sürgősségi kormányrendeletnek a kapcsán mondta, amely lehetőséget teremtene a jogerősen elítélt személyeknek, hogy semmisségi folyamodványt nyújtsanak be az ítélet ellen.
"A jogerős bírói döntések törvényerővel bírnak, mindenkinek bíznia kell bennük, és aki magára vállalja ennek felelősségét, annak fontolóra kell vennie, hogy a büntetőjogi törvények visszamenőleg nem érvényesek, mint ahogy azt is, hogy az alkotmánybíróság döntései a jövőre vonatkoznak. Ezek nagyon érzékeny kérdések, és alaposan el kell gondolkodnia rajtuk annak, aki ilyen irányú sürgősségi kormányrendeletet tervez" - mondta az országos vádhatóság vezetője.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter vasárnap este jelentette be, hogy sürgősségi kormányrendeletet készít elő, amelynek alapján a "törvénytelenül összeállított" öttagú bírói testületek által meghozott jogerős döntések ellen semmisségi folyamodványt lehetne majd benyújtani.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!