
Átadták a Magyarország és Románia közötti második autópálya-határátkelőt pénteken a magyar és a román külügyminiszter, valamint a román szállításügyi miniszter jelenlétében.
2020. szeptember 04., 14:252020. szeptember 04., 14:25
A Nagykereki-Bors II. autópálya-határátkelőhely a magyarországi M4-es autópályát köti össze a romániai A3-as autópálya ötkilométeres szakaszával.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: az új összeköttetés közös siker, jó alap arra, hogy bizalmat és kölcsönös tiszteletet építsen a két ország között. "Erre a bizalomra és kölcsönös tiszteletre alapozva még a nehéz kérdések is megoldhatók és lezárhatók lesznek" - jelentette ki a miniszter.
Azt is megjegyezte: "egy ország nem tudja megváltoztatni a házszámát", Magyarország földrajzi helyzete meghatározza a szomszédokkal való kölcsönhatásokat is. Úgy vélte: a szomszédkapcsolatok minősége az összeköttetéseken is múlik. Míg Nyugat-Európában 2-3 kilométerenként, Közép-Európában csak 35-40 kilométerenként vannak határátkelőhelyek - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: Magyarországnak az az érdeke, hogy minél több átkelőhely legyen; a magyar-román határon a mostani a 12. közúti átkelőhely, melynek megnyitása 41-ről 37 kilométerre csökkenti az átkelőhelyek közötti átlagos távolságot. Az új átkelőhelynek köszönhetően gyorsforgalmi kapcsolat jön létre Nagyvárad és Debrecen, sőt, Nagyvárad és Budapest között.
A tárcavezető megemlítette: a Csanádpalota-Nagylak II autópálya-határátkelőhely megnyitása után öt évet kellett várni a második gyorsforgalmi összeköttetésre. Hozzátette: a tervek szerint négy év múlva, 2024-ben megnyithatják a harmadikat is Csenger és Szatmárnémeti között.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy minderre a két ország gazdasági kapcsolatai, valamint a határon túli magyar közösségek miatt is szükség van. Románia Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere, negyedik exportpiaca és a magyar tőkekihelyezések nyolcadik legfontosabb célországa - tette hozzá.
A külgazdasági és külügyminiszter a két ország közötti energetikai összegköttetés fejlesztését is megemlítette. Kijelentette: a következő évben létrejön a modern, megnövelt kapacitású gázvezeték-összeköttetés, és szintén jövőben a magas felszültségű villanyhálózatokat is összekötik.
Lucian Bode Románia közlekedésért, infrastruktúráért és kommunikációért felelős minisztere kijelentette: a román kormány kiemelt feladatként kezeli az infrastruktúra fejlesztését; augusztus 24-én fogadta el a kabinet azt a memorandumot, amely lehetővé teszi a kormányközi megegyezést a Szatmárnémeti - Csenger gyorsforgalmi út megépítéséhez. A román tárcavezető is 2024-re ígérte a két ország közötti harmadik autópálya-határátkelő megnyitását.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter úgy vélte: szükség van a hasonló pozitív eseményekre a két ország kapcsolatában. Megemlítette: a Szijjártó Péterrel május 26-án Bukarestben folytatott megbeszélésen közös kereskedelmi kamara megnyitásáról és a gazdasági vegyesbizottság őszi üléséről egyeztek meg. Hozzátette: továbbra is várja a konkrét eredményeket a többi rögzített témában, melyek között a Romániában zajló magyar gazdaságfejlesztési programról szóló kétoldali megállapodást, és a kisebbségi vegyesbizottság által kidolgozott megállapodás aláírását említette.
Bogdan Aurescu elismerését fejezte ki azért, mert a magyar fél a járványhelyzet ellenére lehetővé teszi a román állampolgárok átutazását, és a határon át ingázók közlekedését.
A határátkelőhelyhez magyar oldalon 26,5 kilométeres most átadott pályaszakasz vezet, melyen 20 új hidat, Gáborjánnál és Nagykerekinél egy-egy csomópontot, pihenőt, tengelysúly mérő állomást, közel 2,5 kilométer madárvédő falat, 540 méter zajvédő falat is építettek. A kivitelezés nettó 83 milliárd forintba került.
Román oldalon egyelőre 5,3 kilométer autópálya épült meg, amely a Nagyvárad - Szatmárnémeti országútba csatlakozik be Bihar település mellett.
https://www.facebook.com/cnadnr/videos/940678606342726/
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!