
Kisebb áramütés ért hétvégén egy gyereket Sepsiszentgyörgyön, a központi parkban, a karácsonyi égősorok egyikénél. A csatlakozó szigetelés nélkül lógott, ez okozta a sérülést.
2020. december 15., 00:112020. december 15., 00:11
A közösségi médiában osztotta meg egy édesanya, hogy hétvégén a parkban játszó gyerekét megrázta az egyik izzósor vége, amely nem volt megfelelően szigetelve, úgy lógott a levegőben. A gyerekek a labirintus mellett bújócskáztak, akkor történt a sajnálatos eset. Szerencsére, a sérülés nem volt életveszélyes, a kislány már jól van.
Az ügyben megkerestük a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, amely nemrég szakcéget bízott meg a karácsonyi égősorok felszerelésével. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta: a díszkivilágítást szerelő cég váltig állítja, hogy leszigetelték a csatlakozót, viszont amikor ellenőrizték, valóban hiányzott, így pótolták. Most már veszélymentes az oszlopra szerelt izzósor – mondta az alpolgármester.
A történésekre Zsigmond József helyi tanácsos is reagált. Mint írta, ellenőrzik az izzókat, és mindent megtesznek, hogy a gyerekek biztonságban legyenek a parkban. Ugyanakkor a szakemberek nem ajánlják a különböző díszek, izzók tapogatását, vagy a szigetelés eltávolítását azokról.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!