
Módosítások nélkül fogadta el a kormány az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) határozatát az új járványügyi szabályokról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról - jelentette be szerdán Raed Arafat.
2021. december 08., 16:182021. december 08., 16:18
A katasztrófavédelmi államtitkár megerősítette, hogy az üzletek 22 óráig tarthatnak nyitva, és feloldják az éjszakai kijárási tilalmat. "Nem térünk még vissza a teljes normalitáshoz, több egészségügyi óvintézkedés is érvényben marad" - szögezte le.
Közölte, hogy feloldják a kültéri maszkviselés kötelezettségét, csak a zsúfolt helyszíneken kell ezután maszkot viselni.
A nagy bevásárlóközpontokba ezentúl az oltottak és a betegségből kigyógyultak mellett azok is beléphetnek, akiknek 72 órásnál nem régebbi negatív PCR tesztjük vagy 48 órásnál nem régebbi negatív antigén gyorstesztjük van - emlékeztetett Arafat.
A 200 négyzetméteresnél kisebb üzletek ezután Covid-igazolvány nélkül is fogadhatják a vásárlókat, de 4 négyzetméterre egy személy juthat.
Az eddig 30 százalékos kapacitással működő létesítmények - mozik, színházak, szállodák, sporttermek - ezentúl a befogadóképességük 50 százalékáig fogadhatnak nézőket és vendégeket - tájékoztatott az államtitkár.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!