
Április elején kezdődhet a COVID-19 elleni oltáskampány harmadik, a lakosság széles rétegeit immunizáló szakasza - közölte Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampány koordinátora keddi sajtótájékoztatóján.
2021. január 06., 08:062021. január 06., 08:06
A katonaorvos kifejtette: egyelőre csak becslésekről lehet beszélni az oltás ütemét illetően, ugyanis ez több tényezőtől - az oltóanyagok érkezésének ritmusától, az oltási kapacitástól - függ.
Az első szakaszhoz, amelyben az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozókat oltják be, 376 oltási központot készítettek elő, ebből 251 már működik.
Gheorghiţă arról is beszélt, hogy az online feliratkozási platform jelenleg az egészségügyi és a szociális ellátó rendszer dolgozóinak jelentkezését fogadja. Ők a jogi személyként beregisztráló munkaadójukon keresztül kérhetik a nyilvántartásba vételt.
Azok az egészségügyben vagy szociális ellátásban dolgozó személyek, akik olyan magánrendelőben dolgoznak, amelynek nincs elektronikus aláírása, a telefonközponton (call-center) keresztül kérhetik felvételüket a várólistára. A call-center személyzetét a védelmi minisztérium, illetve első szakaszban a különleges távközlési szolgálat (STS) biztosítja, és minden megyében üzemképes.
Valeriu Gheorghiţă elmondta, becslései szerint az oltáskampány második szakasza január 15-e után kezdődhet el az egészségügyi-szociális otthonok beutaltjainak immunizálásával. Ez 1884 szociális otthon körülbelül 40.000 lakóját jelenti. Beoltásukat mozgóalakulatok fogják végezni. A mozgóalakulatok megalakítása már elkezdődött, hogy legyen idő a kiképzésükre.
A második szakaszban a szociális otthonok lakói után a 60 év fölötti személyek és krónikus betegek kaphatják meg a vakcinát, ez a kategória körülbelül 4 millió főt számlál - mondta még a szakember.
Szerdán 150.000 adag COVID-19 elleni vakcina érkezik Romániába, és január végére az országba érkező oltóanyagok mennyisége eléri a 600.000-et - közölte Valeriu Gheorghiţă.
Gheorghiţă emlékeztetett, hogy 2020. december 26-án érkezett meg az országba az első, inkább csak szimbolikus, 10.000 adagot tartalmazó szállítmány, ezt december 29-én 140.000 újabb vakcinaadag követte. "Holnap, január 6-án jön a második valóban jelentős szállítmány, körülbelül 150.000 dózis" - közölte a katonaorvos.
Tájékoztatása szerint a koronavírus elleni oltóanyagok heti rendszerességgel fognak az országba érkezni, január folyamán összesen körülbelül 600.000 adagra lehet számítani.
Valeriu Gheorghiţă hangsúlyozta, hogy csak beoltásra alkalmas személyek kaphatják meg a vakcinát. Ez azt jelenti, hogy a beoltandó személynek nem lehetnek olyan egészségügyi panaszai, amelyek ellenjavallttá teszik az oltást, ugyanakkor az illetőnek akarnia is kell, hogy megkapja azt. Nem oltható be az a személy, aki valamilyen fertőzéses betegségen megy éppen keresztül, és az sem, aki kevesebb mint egy hónapja fertőződött meg a SARS-CoV-2 vírussal - mondta a szakember.
Nagyon kevés COVID-19 elleni vakcina megy kárba, jelenleg 87 ilyen adagról tudnak - jelentette ki Valeriu Gheorghiţă.
A katonaorvos elmondta: fennáll a kockázata annak, hogy néhány adag oltás előre nem látható okokbó kárba megy, például azért, mert eltörik a fiola. Jelenleg azonban nagyon kevés ilyen esetről tudnak: az eddig szétosztott 64.000 oltásadagból mindössze 87 veszett kárba - tette hozzá Gheorghiţă.
Azt is közölte, hogy az erre vonatkozó adatokat az országos elektronikus nyilvántartás összegzi.
Az eddigi felmérések szerint az emberek 30-35 százaléka még bizonytalan a koronavírus elleni vakcina beadatását illetően, vagy halasztani akarja az oltást - nyilatkozta Valeriu Gheorghiţă.
Az orvos szerint fontos a megfelelő tájékoztatás folytatása, a bizonytalanság és a halasztás ugyanis nem egyenlő az oltás megtagadásával - véli -, ez inkább annak tudható be, hogy az embereknek további információkra van szükségük a téma kapcsán.
A szakember azt mondta, azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik egyelőre nem kívánják beadatni maguknak az oltást, minden bizonnyal "megvannak rá az okaik".
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!