Annyi szép nő, és mind verhető

2017. július 27., 00:272017. július 27., 00:27

Látták, észlelték, ahogy a tömeg összegyűl valakit éljenezni vagy valami mellett tüntetni, mindjárt felette markos férfiak képében mentőangyalok kezdenek röpködni, akik azonnal kiszemelik a nyáj ellen lépkedőket, főleg a nőket, földre döntik, kezüket hátra csavarják és elvezetik, nehogy bántsák az egyentapsolók. Bár ez egy másik téma, amely megérne egy misét, én csak arról szeretnék írni, hogy e kies országban – de a szomszédoknál is – szinte sport lett, hogy életerős férfiak nőket bántalmaznak. Olyannyira belejöttek ebbe, hogy nem csak a saját feleséget döngölik a földbe. Pedig valaha az jelentette a székely virtust, hogy lányért akaszkodtak össze a legények…


Erőszakkal teli világban élünk, ezt mindennap láthatjuk. Nem is kell bizonygatni. Elgondolkoztató, hogy mifelénk – a statisztika szerint – minden négy nő közül egy, tehát az asszonyok, lányok mintegy negyede (ennyi vallotta be) élt át valamilyenfajta fizikai erőszakot jelenlegi vagy volt férfipartnere által. Romániában minden 30. másodpercben bántalmaznak egy nőt, évente pedig több mint 200 nő válik a családon belüli erőszak halálos áldozatává. Az országnak, főleg a nők elleni erőszakot elkövető férfiaknak 8,8 milliárd eurójába kerül ez a nem éppen lovagias tett.


Dicséretes, hogy ezt látva az RMDSZ törvénymódosítást indítványozott, amellyel szigorítanák a lányok, asszonyok elleni erőszakos cselekedetekért kirótt büntetéseket. Amint láthatjuk, szükség van erre. Azt már azonban nem írhatjuk a szövetség javára, hogy a köztereken, mindenki által láthatóan véghezvitt tettek kapcsán nem emeli fel szavát, félve a politikai visszhangtól, hangtompítót tett minden nyilatkozatára. Pedig az erőszakoskodásnak, főleg, ha nő ellen történik, sehol nincs helye.


Mivel 2017 a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem európai éve, és ez a kérdéskör az erdélyi magyar közösségben is létező gond, na meg létezik egy fránya törvény, amely az erőszaktevőt bünteti, akkor nem szabad elmenni az ilyen cselekedetek mellett, mintha nem is létezett volna. Létezett, létezik, s ha az ilyen bántalmazásokat nem veszik komolyan, létezni is fog.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés