Amiért Csomát is elveszítettük

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Walter Willmann

2022. április 14., 00:032022. április 14., 00:03

Földinket, a legalább húsz nyelven író-olvasó Kőrösi Csoma Sándort valami kétszáz éve veszítettük el, amikor 1820 elején elutazott Bukarestből Szófia, majd Konstantinápoly irányába. 180 évvel ezelőtt temették el a Kancsendzönga árnyékában, aminél méltóbb helyet egy vasakaratú tudósnak elképzelni sem lehet. Utólag lehetne elmélkedni, hogy mire vihette volna itthon, egy fűtött szobában, egyetemi professzor tanszékvezetőként, de fölösleges.

Itthon nemhogy Csoma alkotói fénykorában, de jóval azután sem becsülték az oktatást, a tudást, tudásátadást. Különösebb kommentárok helyett idézzünk pár sort a Csoma halála után (1844-ben) született Szentkatolnai Bálint Gábor ugyancsak zseniális nyelvész, de kettős megítélésű tudós önéletírásából, amit a Válogatott Művekben találtunk (Hargita Kiadóhivatal, 2017, összeállította Borcsa János.)

„1852-edik év késő őszén, mondhatni telén (8 éves volt – WW.) a szentkatolnai falusi iskolába adtak, melyet két tél alatt alaposan megutáltam. … A tanító egyszemélyben volt: tanító, iskolaszolga, harangozó, templomseprő, a pap csizmatisztítója, asztalinasa s a közönséges vecsernyéken kántorhelyettes, tehát orgonálni is kellett tudnia. Mindezért kapott a tanító a papnak járó 3 kalongya (1 kal. = 26 kéve) búza vagy rozsból 6 kévét s ugyanúgy a zabból. … A fiúk ábécéskönyve kezdődött a nagy- és kis ábécével, aminek folytatása a magyar és latin szillabizálás volt. … nem volt abban egy negyed oldal gyermeknek való olvasmány.

A szegényebb kezdő fiúknak nem volt ábécéskönyvük, hanem egy mosósulyok alakú bükkfatábla lengyelvirággal megsárgítva, s az apa vagy valamelyik írástudó szomszéd által teleírva a nagy- és kis ábécével és szillabizálással képezte az el nem szakadó tankönyvet.”

Később leírja, hogy „ezen gazdálkodásban kitűnő emberséges pap (D. A.)” elmondta neki, hogy ő mint pap, „tudományával csak Szentkatolnán úr, de már egy más nem-katolikus vagy éppen nem-keresztyén faluban legföllebb csak koldulással menthetné meg magát az éhen halástól” – írta a nyelvzseni szerző az 1852-es oktatási állapotokról önéletírásában, rávilágítva többek közt arra, hogy miért kellett Csomának is mennie szülőföldünkről.