Álmodozz, pedagógus!

Megszaporodtak azok a híradások, amelyek az oktatás helyzetéről, szakadékszéli állapotáról szólnak. Szóba kerülnek működő tanintézetek, amelyeknek tulajdonképpen nem lenne szabad működniük, időnként, ha valamelyik tévécsatorna szenzációs képpel akarja lenyűgözni kíváncsi nézőit, pottyantós vécéket mutat iskolaudvarok hátsó sarkából. Egészségügyi műsorokban egyre gyakoribb a sárgaságveszélyre utaló beszélgetés, s aláfestésként „vízmentes” iskolákat „varázsolnak” a nézők elé, s azzal ijesztgetnek, ha nem mosnak a gyerekek gyakran kezet, könnyen elérheti őket a fertőzöttség, igaz, vízcsap nincs…

Az már hab a tortán, hogy szorgalmas tanulást várunk el a diákoktól, csak éppen tankönyv nincs. S egyelőre nem is lesz. Ha minden tanügyminiszter idején a (fel)fordulás után csak egyetlen tankönyv elkészült volna, akkor ma már egészen más helyzetben lennénk. Csak hát a tanügyminiszterek többsége úgy belemerült a számítógépek (f)osztogatásába, hogy közben elfelejtették, e géphez is ismerni kellene az ábécét. Ám hogy mit művelnek azért, hogy a pedagógusokat sakkban tartsák, szinte ésszel fel sem érhető. Persze, érvényesül az iskolai demokrácia, a pedagógusok éppen úgy felkeresik a pottyantós vécét, mint a gyerekek, azzal a különbséggel, hogy azért egy-egy „fülkét” kulcsra zárnak, sok helyen besegítenek a tűzgyújtásba és fahordásba is, ha kell, vizet osztanak, és sorolható tovább, csupán figyelemmel kell kísérni az ilyenszerű hírekre szakosodott csatornákat. (Szerencsére, vannak ilyenek, másképp nem is tudnánk ezekről az eget rengető „megvalósításokról”, holott az új miniszter szerint az oktatásban minden rendben van.)

Készakarva hagytam utoljára talán a legsúlyosabb gátat a jó felé vezető úton: a pedagógusok egyre megalázóbb sorsát, kiszolgáltatottságát, anyagi helyzetének szüntelen romlását. Most, az egészségügyben véghez vitt, jogos, régóta esedékes fizetésemelések mutatják, hogy mégsem olyan lényeges ügy (a beidegződött politikusi mondás szerint: nem prioritás) az oktatás. Mintha várnák, hogy ténylegesen sztrájk legyen, hátha meg lehet majd büntetni a lázongókat, akár a mi képviselőink is kezdeményezhetnek egy ilyen törvényt, a kétszázezer eurós javaslatukhoz ez találna is. S hátha a sztrájk idejére a csökkentett óraszámmal dolgozóknak nem kellene otthonról pénzt vinniük az állammal szembeni tartozások kiegyenlítésére…