Állomás délidőben

Ágostonfalva vasútállomása valaha bizonyára szebb napokat is megélt azoknál, mint amilyenekben manapság van része. A csaknem 150 évvel ezelőtt megnyitott Brassó–Segesvár vasútvonal mentén létesített állomást Erdővidék kapujaként emlegették, egykor itt vagonozták a köpeci szenet, a bibarcfalvi borvizet. Az állomásnak azonban nem csak a gazdasági jelentősége volt nagy, sokak emlékeznek úgy rá, mint a barátságos helyre, ahonnan elindultak felfedezni a nagyvilágot, s amelyet a hazatérés örömével boldogan láttak ismét viszont.

Az állomás és környéke ma szánalmas képet mutat. Az első, ami rögtön szembeötlik, ahogy megérkezünk, az a rengeteg, szanaszét dobált szemét az állomás előtt, a sínek mentén. Aztán, még mielőtt ezen túltennénk magunkat, újabb lehangoló dolgokat fedezhetünk fel. Az egyébként lenyűgöző állomásépületen a vakolat már rég omladozóban, ablakai, ajtai kitörve, az esővízcsatorna leszakadva.
Szombaton délben, néhány perccel a Brassó felé tartó személyvonat érkezés előtt egy férfi leveszi a lakatot a várótermet védő rácsról, de tömeg nem tolong a jegyekért. Bent is siralmasak az állapotok: a bútorzat két, ősrégi padból áll, a falak összefirkálva, bemocskolva. Az ember arra gondol, ennél egy börtöncella is csak jobb lehet.
– Mi barótiak, erdővidékiek szégyelljük, ahogy kinéz ez az állomás. Ha valahonnan vendégeink érkeznek vonattal, elsőnek azt kérdezik meg, milyen emberek élnek itt, hogy ilyen állapotokat megtűrnek maguk körül? Jó lenne tudni, hogy egyáltalán milyen engedélyek alapján működtetik ezt az utazókat szolgáló épületet, ahol se világítás, se vécé, se ivóvíz, egyáltalán semmi sincs abból, aminek egy vonatállomáson lennie kellene. Nem beszélve a szemétről, a koszról – méltatlankodik az egyik utas.
Egy helybéli hölgy észreveszi, hogy lefényképezzük az állomásépületet, és megszólít: elmondja, hogy valamikor az édesapja volt itt az állomásfőnök, aki, ha most látná, mivé lett a környék, az állomás, talán azonnal visszafeküdne sírjába.
Egy másik, idősebb hölgy úgy tudja, az állomásépület lebontásra van ítélve. A román vasúttársaság ugyanis fejlesztést tervez: a honlapjukon talált értesülések szerint már alá is írták a támogatási szerződést az Európai Unióval, melynek értelmében Apáca és az ugyancsak Brassó megyei Kaca között (Segesvár irányába) új nyomvonalon fektetnék le a síneket, azért, hogy lehetővé tegyék a személyvonatok számára a 160 km/órás sebesség elérését. Így az egy alagúton vágná át a Persány-hegységet Alsórákosig, kikerülve Ágostonfalvát és az Olt alsórákosi szorosát.
A társaság modernizálási terveiben több állomás felújítása is szerepel, az ágostonfalvi azonban nincs közöttük. Nehéz elképzelni, hogy valakik, akik hagyták, hogy épülete ennyire tönkremenjen, ezek után még szívügyükként tekintenének az ágostonfalvi állomásra, főleg, ha azt a jövőben már a fő vasútvonal is kikerülné. Hogy mi lesz végül is sorsa az állomásépületnek, arról talán még korai jóslatokba bocsátkozni, úgy, ahogy azt is nehéz lenne most megmondani, miként avatkozhatna bele Erdővidék közössége a sok nosztalgikus emléket hordozó ingatlan megmentésébe, felújításába.