Állítsák le a gyerekkínzást!

– Holnapra tanuljátok meg, fiaim, a téglák osztályozását, méret alapanyag, ellenállóképesség szerint!

– Mester úr, de mi az a tégla?

– Most erre nincs idő. És a malterról is tudjatok mindent – típusai, szerepe, mindent, mert holnap a Mérnök Úr bejön órára, ne hozzatok szégyenbe!

– Mester úr, de a malter az micsoda?

– Na, mars tanulni, mert megbuktatom az egész társaságot!

Nem ment el az eszem, nem rossz tréfa. Tessék, kérem, a malter meg a tégla helyett román szavakat elképzelni, a tulajdonságaikat pedig nyelvtani elemzésként. És az Abszurdisztánba illő jelenetet heti három-négy alkalommal megismétlődő ízléstelen, kegyetlen drámaként. Román órának nevezik.

Legyen világos: boldog vagyok, hogy anyanyelvi szinten beszélem a hivatalos nyelvet, csodálatos kulturális kincsek ajtaját nyitotta meg előttem. De amit láttam-látok, azt már nem lehet szó nélkül hagyni. Gyerekeinkről, unokáinkról van szó, jóemberek, van ideje a hallgatásnak, hát legyen ideje a kiáltásnak is!

Tessék megnézni a gimnáziumi tankönyveket: régi szövegek – olyan mintha egy román gyereket az Ómagyar Mária-siralommal okosítanának magyar nyelvre –, amelyek felett a tanár átsiklik, mert úgysem értik, a gyerekek füzete meg tele van nyelvtannal. Pontosítok: elméleti nyelvtannal. Felírnak egy mondatot, és cafatokra szedik: főnév, ige, ilyen mód, olyan eset, ilyen mondattani szerep – és a gyereknek FOGALMA SINCS, mit jelent az a mondat, hát még, hogy ő szerkesszen egy hasonlót! Mert a tanár is fél az ellenőrzéstől, ugyanis a tanterv törvény, tehát Pilátusként mossa a kezét, ha betoppan a Császár küldötte, megmutatja a füzeteket: íme, a táblázat, cestuilalt-cestorlalți egal pronume demonstrativ, cazul dativ. Hogy egyetlen épeszű román sem használja a cestuilaltot, senki nem meri megmondani. És hogy mire jó orrvérzésig rágni – emésztés nélkül – ismeretlen szavakat?

Ha a kertemben nem terem meg a paradicsom idén sem, jövőre mást ültetek. Egy vállalkozó sem őrült évről évre üresben járatni a gépeit. Mennyi ideje gyötrik gyerekeinket, nyomják a fejükbe a verbe copulative-t, és szegények egy tőmondatot nem tudnak kinyögni? Fáj látnom a kétségbeesett, meggyötört diákokat. Könyörgöm, tanítsák meg őket beszélni. Beszélni, nem számukra marslakónak tűnő szövegeket boncolgatni.

Zubreczky Antal