
Még december derekán jelezték a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóságnak, hogy egy illyefalvi gazdaságban ól nélkül, rövid drótra kikötve tengődik egy öreg eb. Az állatkínzást jelző polgár arra is felhívta a figyelmet panaszlevelében, hogy a kutyát veri a gazdája.
2021. január 13., 00:172021. január 13., 00:17
Lapunk arról érdeklődött az illetékesektől, miért ilyen nehézkes egy panasz kivizsgálása, megoldása. Kiderült, az állatvédelem terén a romániai törvények nem elég szigorúak: talán ezért is óvakodnak a hatóságok a határozott fellépésektől.
A panaszos első levelében részletesen leírta – videófelvételt csatolva a beszámolójához –, hogy a kutya rövid drótra kikötve, ól nélkül tengődik, nedves, saras földön alszik, oda ürít, mi több, verésre utaló fizikai elváltozások is észlelhetők rajta, továbbá az is dühítő, hogy sem itatásra, sem etetésre alkalmas edény nincs előtte. A hatósági megoldás késett, a kutya ugyanolyan körülmények között tengődött. Ezt látván, a panaszos hölgy újra elektronikus levélben fordult segítségért az igazgatósághoz.
Lapunk érdeklődésére dr. Sikó Barabási Sándor, az igazgatóság vezetője elmondta, kollégái már decemberben is voltak a helyszínen, ám mivel nem találták otthon a gazdát, ezért tehetetlennek bizonyultak. A szakember rámutatott, nem elég szigorúak az idevágó törvények, így magánterületre – kerítéssel körbezárt udvarra – nem könnyű bejutni, ez teljesen a gazda megértésén, beleegyezésén múlik. Dr. Sikó elmondása szerint akkor sincs egyszerű dolguk az illetékeseknek, ha a szabadban – például udvaron kívüli istálló végéhez láncolva vagy a mezőben – kikötött ebet kell megmenteniük, hiszen a gazda beleegyezése nélkül nem törvényes azt elszállítani.
– Sürgősségi kormányhatározat nyomán állatrendőrséget hoznak létre Romániában: éppen zajlik a toborzás, mi pedig abban reménykedünk, hogy ők majd hatékonyabban tudnak fellépni. Egyelőre még nem látjuk át, milyen lehetőségeik lesznek, annak tükrében, hogy a belügyminisztériumhoz tartoznak. Habár, ha a törvények nem változnak, akkor az egyenruhásoknak sem lesz könnyű dolga. Mi eddig is együttműködtünk a rendőrséggel, csendőrséggel, volt is sikeres, közös állatmentésünk, de ők is csupán a törvények betartásával léphetnek közbe – magyarázta a háromszéki főállatorvos.
Az igazgatóság munkatársainak végül hétfőn (január 11-én) sikerült felvenni a kapcsolatot, és beszélni az illyefalvi gazdával: a helyszínen megállapították, hogy kutyaól hiányában az öreg ebnek a hideg földön kellett aludnia, igaz, az ellenőrzés napján már volt étel, víz előtte.
– A gazda egy írásos felszólítást kapott kézhez: kedd délig szabtunk neki határidőt arra, hogy – lehetőleg szalmával is bélelt – kutyaólt állítson fel az ebnek, vagy vigye más helyre – összegzett dr. Sikó.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!