
2017. május 03., 00:082017. május 03., 00:08
Ami nem összetévesztendő az aljassággal! Azt mondják: sok beszédnek sok az alja, de tudvalevőleg a kivétel erősíti a szabályt! Nagy melegben a söröskancsó aljával szembenézni nem egy felemelő pillanat, ugyanakkor a tányéron a disznó hasának jól megpirult aljával, már annál inkább.
Márpedig a nagy mennyiségű vizes hó által derékba tört fűzfától a virágzó meggyfáig jutottunk egy hét alatt, olyan hőmérsékleti értékekkel, amelyek ugyancsak megkívánnák a jéghideg italokat. Előtte, közben és utána meg nem árt enni sem.
Például sült hasaljakat. Melyek fokhagymás, mustáros pácból még nagyobb pácba kerültek, mármint, ha egy 200 fokos, igen forró, szűk helyet annak nevezhetünk. Egyébként, ha csak egészségileg akartam volna ártani neki, akár egy szoláriumtepsibe is fektethettem volna, de itt nem csak a bőrpirulás volt a cél.
Indultak utána gombafejek is, túróval és szalonnával, ha már lúd (disznó), legyen kövér alapon. A krumplipüré meg az amúgy saját kerti hagymák zöldjével gazdagodott, színben és ízben egyaránt. És, végül egy őszinte, szívből jövő ajánlás (Áprily után, szabadon): fogyasszunk céklát, a virulás vörös varázsát, egészségünk védőbástyájának e fontos őrzőjét. Úgy érzem, fizikai erőnlétem hanyatlásnak indult (a szellemit meg ne firtassuk!), ezért ma tányérra került. Hadd frissüljek!
SzakÁ(rus) Cs(illa)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!