
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tervbe vette a Román Katona emlékmű körüli tér felújítását, de a meghirdetett közbeszerzésekre nem jelentkezett senki. A város képviselőtestülete májusi ülésén fogadta el a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit, miután sikerült elkülöníteni egy bizonyos összeget a helyi költségvetésben erre a célra.
2017. október 26., 00:222017. október 26., 00:22
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tervbe vette a Román Katona emlékmű körüli tér felújítását, de a meghirdetett közbeszerzésekre nem jelentkezett senki. A város képviselőtestülete májusi ülésén fogadta el a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit, miután sikerült elkülöníteni egy bizonyos összeget a helyi költségvetésben erre a célra.
A határozat értelmében a beruházás összértéke közel 200 ezer lej, a munkálatok becsült időtartama pedig 3-4 hónap. A terv szerint nem a szobor-, hanem a környezetének felújításáról van szó, vagyis kijavítanák a talapzatát, a térburkolatot, illetve rendbe tennék a műemlék körüli zöldövezetet is.
Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, három alkalommal is meghirdették a versenytárgyalást a kivitelező cég kiválasztására, de eredménytelenül. „Egész nyáron játszadoztunk ezzel, de nem jelentkezett senki”, mondta az alpolgármester, aki szerint az első fázisban volt egy érdeklődő, de konkrét ajánlatot ő sem nyújtott be. „Valószínű, hogy kevés a pénz. A terv jó pár évvel ezelőtt készült el, és most írtunk a tervezőnek, hogy aktualizálják, ha ez megtörténik, akkor újra meghirdetjük a versenytárgyalást”, magyarázta Tóth-Birtan.
Mint ismeretes, márciusban a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) nyílt levélben követelte a helyiek által Bronz Bélaként emlegetett Román Katona emlékmű felújítását. A román fórum megjegyezte: köztudott, hogy Sepsiszentgyörgy polgármestere és a helyi tanács hangsúlyt fektet a kulturális értékek megőrzésére, ellenben nem részesül hasonló odafigyelésben a Mihai Viteazul szoborcsoport és a Román Katona emlékmű sem.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!