
A Vigadó Művelődési Ház (Vigadóart) alkotói online előadással szeretnék szebbé tenni a várakozás időszakát a Szeretnem téged című produkcióval.
2020. december 23., 00:152020. december 23., 00:15
Az idei év gyökeresen kiforgatta az eddig megszokott hétköznapjainkat, s bár a kilátástalanság sokszor úrrá lett rajtunk, 2020 mégis számos kihívást tartogatott. Nem csak az online teret tanultuk meg jobban kihasználni, hanem megbirkóztunk azzal is, hogy a művészetet ezen a platformon éltessük tovább. Így esett, hogy néhány gondolatfoszlány felcsillantásával megszületett Lung László Zsoltban az ötlet, és megannyi személy segítségével létrejött az idei adventi sorozat A várakozás szentsége címmel, amely nagyon sok ember tett kíváncsivá.
Bár szorította az idő, mindvégig egyetlen célért küzdöttek az alkotók és segítőik: hogy valami olyant alkossanak, ami megérinti az embereket, de a saját szívüket is.
Az előadás apró gesztusokon, kis szeretetfoszlányokon át engedi megszületni a csodát. A csodát, amelynek titka az egyszerűségben rejtőzik, és csak arra vár, hogy megszülethessen a nézők szívében. Ez az előadás az apró részletein át szemlélve az őszinteséget és alázatot jelenti. Egyfajta módot arra, hogy a Megváltó a mi szívünkben is megszülethessen. Egy bizsergető érzést, amelytől kicsit gyorsabban ver a szívünk, mosolyra késztet, és gombócot ültet a torkunkba. Egy ajándékot, amely dalra fakasztja a lelket.
– A művészet gazdag, színes világa, kiemelkedően a minőségi zene, mindig képes voltak arra, hogy mélyen megérintse az ember lelkét – osztotta meg gondolait Baróthi Johanna, aki gyönyörű hangjával tette csodálatosabbá az előadást. – Már pici koromban éreztem ezt. Rendszerint karácsonykor felcsendültek a klasszikus zenék, dalok otthon, ahogy minden házban, és mi együtt énekeltünk. Csillogó szemeket láttam. Később többször is észrevettem, hogyha énekelek, magam is boldogabb vagyok, és másoknak is örömet szerezhetek ezáltal. Én úgy gondolom, hogy a zene iránti fogékonyság, a művészi tehetség isteni ajándék, amit azért kaptam, hogy örömöt adjak. Hálás vagyok ezért, és szívesen adom tovább. Ilyenkor közelebb érzem magamhoz Istent, mert Szent Ágostont idézve, „aki énekel, kétszeresen imádkozik.”
Harai Andrienn, az egyik alkotó így fogalmazott az előadással kapcsolatosan:
– Az idei ünnepi előadás arról szól, hogy bármennyire is nehéz ez az időszak, a karácsonyt mindenki át tudja élni, nem kell hozzá más, csakis ő maga. Úgy gondolom, így virtuálisan még azok is kaphatnak valamit az előadásunk által, akik nem ünnepelnek társaságban, és ők is átérezhetik a karácsonyt. Akárhányszor megnézem az előadásunkat, mindig más és más érzelem vagy épp emlék tör a felszínre.
Adrienn számára a felkészülési időszak rengeteg mindent adott. Felébresztette benne karácsony szellemét, meghozta az ünnepi hangulatot, amelynek nyoma sem volt a próbák kezdetéig.
– Mondják, hogy a karácsony a szív ünnepe. Azt hiszem, hogy a felkészülési időszakban nem csak a próbafolyamat adott számunkra feltöltődést és lelki erőt, hanem mi is adtunk: mindenki önmagát, tiszta szívből és teljes odaadással. Számomra a legnagyobb nehézséget az emberi arcok hiánya jelentette. A sok csillogó és megnyugtató tekintetet sajnos egy kamera nem pótolhatja. Hiányzott az a nézői energia és kisugárzás, amely máskor a figyelő szemeken keresztül ott ragyogott a színpad előtt – zárta gondolatait Hilda.
Kiss László színművész zárásként csak annyit fűzött az produkcióhoz, hogy számára őszinte szeretet, melegség, tiszta szépség, ünnep, igazság, fény, és maga Krisztus ez az invokáció.
Az előadás szereplői:
Kiss László, Nánia Hanna, Nánia Hilda, Harai Adrienn, Nagy-Tarczali Regina, Nagy-Tarczali Viktória, Ruszka Sándor, Kalányos Roland, Baróthi Johanna
Rendező:
Lung László Zsolt
Operatőr/Vágó:
Nagy Szabolcs
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!