Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. január 12., 00:112021. január 12., 00:11
Szomorúbb gyülekezetet ritkán lát az ember: Gyergyóremetén, a községháza előtt összegyűlt tömegben könnyező emberek siratják azt, ami az övék, illetve az övék volt. Zászlókat vonatott le velük a hatalom, lobogókat, amelyek tizenöt éve díszítik a község központját, s juttatta eszükbe nap mint nap, hogy ez a gyergyói nagyközség nem csupán új községházát avatott másfél évtizeddel ezelőtt, hanem büszkén kinyilatkoztatta, hogy romániai településként, a magyar nemzethez tartozó közösségként, székely identitását őrző népességként s önkormányzati elkötelezettségét óvó honpolgárokként húzták fel az árbocokra a mindezeket jelképező zászlókat.
Ahogyan a község polgármestere a vasárnap déli órában összehívott zászlólevonási rendezvényen megmagyarázta az öt zászló szimbólumértékét, azt mások számára is ajánlanám. Azt nem kérdőjelezték meg Remetén sem, hogy a román zászlónak az első helyen kell lennie, mert ide tartozunk. A második helyre került az Európai Unió zászlója, mert annak tagjai vagyunk. A magyar nemzethez való ragaszkodást a piros-fehér-zöld lobogó (a magyar címer nélkül) jelzi, és ötödikként ott lobogott tizenöt éven át a község zászlója. Most pedig marad az első kettő, a többi lekerül a rúdról – de ahogy a világhálón láttam, az öt zászlórúd marad, kettő felöltöztetve, három csupaszon.
Ez is abba az albumba kívánkozik, amelynek összeállítását többször is sürgettem: ez tartalmazhatná a lepingált helységneveket, megcsúfolt szobrokat, ledöntött építményeket, magyarul fel nem iratozott intézmény- és cégneveket ott, ahol erre törvényes lehetőség van. Egyébként, ahogyan a remetei községvezető az ünneplőbe öltözött, rendkívüli zászlómozgatásra érkezett falusfelei előtt kijelentette, a következő, ellenük irányuló lépéseket várják: feljelentették ugyanis a magyarul megjelenő településlapot, a helyi önkormányzat világhálós oldalát, valamint bizonyára megtámadják a Községháza feliratot is.
A hatalom üzenetét megértették a remeteiek! Azt azonban hozzátette a községvezető, hogy a tudatot, az öntudatot nem kezdheti ki a bukaresti ítélőtábla kötelezővé vált ítélete. A zászlókat összehajtogatták, mint sokfelé annak idején is, és a jövő elhozza, hogy visszakerülnek majd a helyükre. Ha közben el nem ítélik a csupasz zászlórudakat is.
(Megjegyzem, magyarországi testvértelepülésén vasárnap ugyanabban az időpontban félárbocra eresztették Gyergyóremete községzászlóját…)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!