A WHO szerint enyhébb tüneteket okoz az omikron

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevű variánsa a felső légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa.  

Székely Hírmondó

2022. január 05., 08:052022. január 05., 08:05

Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevű variánsa a felső légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa.

„Egyre több és több olyan kutatást látunk, amely szerint az omikron vírusváltozat a koronavírus többi variánsától eltérően a felső légutakat fertőzi, és nem súlyos tüdőgyulladást okoz” – jelentette ki újságíróknak kedden Genfben Abdirahman Mahamud, a WHO egyik vezető tisztségviselője, aki szerint ez „jó hír” lehet. Hozzátette azonban, hogy ennek a megerősítéséhez további kutatásokra van szükség.

Mahamud ugyanakkor megjegyezte: az omikron gyors fertőzőképessége azt jelenti, hogy heteken belül az omikron lesz a domináns változat sok helyen, különös veszélyt jelentve azoknak az országoknak, ahol a lakosság nagy része még nem kapott védőoltást.

A járványügyi szakértőnek a súlyos betegség csökkentett kockázatára vonatkozó megjegyzései egybehangzanak több más tanulmány eredményeivel, közöttük egy, a Dél-afrikai Köztársaságban elvégzett kutatáséival. A koronavírus omikron változatát a Dél-afrikai Köztársaságban diagnosztizálták először.

Arra kérdésre válaszolva, vajon szükség van-e az omikron ellen kifejlesztett speciális védőoltásra, Mahamud közölte, hogy erre még túl korai válaszolni, de hangsúlyozta, hogy ennek eldöntése világméretű egyeztetést igényel, és nem szabad egyedül a gyógyszeripari ágazatra hagyatkozni.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének (WHO) egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó felelős vezetője szerint eddig 128 országban azonosították az omikron variánst, de nem zárta ki, hogy ennél több helyen is jelen lehet, ahol nincsenek meg a technikai feltételek a diagnosztizálására.

A jelenlegi hullám továbbra is „reménykeltő”, mert amíg a fertőzések száma egyes vidékeken rohamosan nő, addig a haláleseteké nem emelkedik – mutatott rá a járványügyi szakember.

„A legfontosabb üzenet: ha be vagy oltva, védve vagy” – jelentette ki Mahamud, hangsúlyozva, hogy a védőoltások továbbra is hatásosnak bizonyulnak a kórházi ápolás és a halálozás megelőzésében.

A szakember közölte, hogy az egyidejű influenzás és koronavírusos fertőzések – az úgynevezett flurona – esetei nem növelik a fertőzőbb koronavírus-variánsok kialakulásának kockázatát.

„Ezek a vírusok teljesen különböző típusúak, különböző receptorokat használnak a fertőzéshez, és nincs közöttük sok kölcsönhatás” – fogalmazott Abdirahman Mahamud.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés