
Az álhírek elleni harc részeként a csevegőalkalmazást működtető, Facebook tulajdonolta cég minden felhasználója számára csak ötször teszi lehetővé egy üzenet továbbítását.
2019. január 21., 17:222019. január 21., 17:22
A WhatsApp hasonló rendelkezéseket vezetett be tesztképpen Indiában fél évvel ezelőtt, és úgy tűnik, az ottani tapasztalatokat elég kedvezőnek értékelték ahhoz, hogy most az egész világon élesítsék ezt a korlátozást. Indiában jórészt a WhatsAppon terjesztett rágalmak miatt történtek lincselések és csoportos erőszak a lépést megelőzően.
Eddig is korlátozva volt ugyan mindenkinél az üzenetek forwardolása, de eddig akár hússzor is meg lehetett osztani ugyanazt a posztot. Az intézkedést szimbólumként is értelmezhető módon Jakartában jelentették be. Indonéziában választásokat tartanak áprilisban, és az ellenfelek a chatszolgáltatásokat is intenzíven használják a másik oldal lejáratására. A WhatsApp illetékese elmondta, hogy (nem túl meglepő módon) a forward-korlát jelentősen visszavetette a továbbosztott üzenetek számát, így ez segíti, hogy a WhatsApp továbbra is a közeli ismerősök közötti személyes kapcsolattartás eszköze maradhasson.
Arról persze nincs szó, hogy ezentúl ne lehetne üzeneteket továbbosztani a WhatsAppon, és egy kis ügyeskedéssel akár ezer embert is elérni velük. Amint a BBC felhívja a figyelmet, akár 256 kontaktot is hozzárendelhetünk egy-egy csoporthoz. Márpedig a csoportoknak továbbküldött üzenet mindössze egy megosztásnak számít.
Így akár 1280 különböző emberhez is eljuttathatjuk ugyanazt a hírt - vagy álhírt. A címzettek pedig ugyanígy ötször forwardolhatják az üzenetet, akár a végtelenségig.
(Index)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!