A világ legmagasabb minimálbére

A svájci Genf kanton lakosai szeptember 27-én négy másik kérdés mellett szavaztak a világ legmagasabb minimálbéréről, a többség támogatta, így törvénybe kerül a 23 svájci frankos órabér.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 29., 06:052020. szeptember 29., 06:05

Ez jóval több pénz, mint ami az eddigi legmagasabb minimálbér a világon. A rekorder Ausztrália, ahol csaknem 20 ausztrál dollár/per óra a kötelező minimum juttatás, ez körülbelül 4400 forint.

Azzal, hogy Genf kanton lakói megszavazták Communauté genevoise d’action syndicale (CGAS) genfi szakszervezet kezdeményezését, heti 41 órás munkával számolva 4086 svájci frankos havi minimálbért (körülbelül 1 millió 363 ezer forint) lesz kötelező adni a dolgozóknak.

Jelenleg az átlagbér 6500 svájci frank az országban.

A kezdeményező szakszervezet véleménye szerint a meghatározott minimálbérnél kevesebből nem lehet rendesen megélni. Davide de Filippo, a CGAS elnöke egy svájci lapnak azt mondta, hogy a kötelező minimálbér körülbelül harmincezer embert érint a kantonban, és a kétharmaduk nő.

58,2 százalék támogatta

A vasárnap tartott országos népszavazáson, amelyen számos fontos kérdésben nyilváníthattak véleményt a szavazójoggal rendelkező polgárok, kezdve az európai uniós munkavállalók szabad mozgásának korlátozását célzó javaslattól a vadászgépbeszerzésen és farkasvadászaton keresztül a helyi fontos ügyekig, a genfiek 58,2 százaléka támogatta a szakszervezetek által javasolt bérminimum bevezetését.

A javaslat kidolgozói a svájci Neuchatel kanton rendszerét vették példaként. Ott lépett életbe Svájc történetében elsőként a minimálbér 2017-ben (16 évvel a sikeres referendum után), amit 20 frank/órában állapítottak meg. Ezt követően vezették be Jurában is. Hasonló minimumot fogadtak el Ticino kantonban is a közelmúltban, de még nem vezették be. Bázelben pedig szintén 23 svájci frank per órás bérről dönthetnek majd az emberek, de ennek a voksolásnak még nincs meg a pontos dátuma.

Három az igazság Genfben

Eddig kétszer bukott meg a szavazókon a minimálbért Genfben.

Kilenc évvel népszavazást tartottak a kötelező minimálbérről, a szavazók 54 százaléka utasította el az ötletet.

2014-ben a legnagyobb svájci szakszervezeti szövetség országos népszavazást kezdeményezett a 22 svájci frankos minimális órabérről, ezt a választók 76,3 százaléka elutasította, genfi kantonban ez az arány alacsonyabb, 66 százalék volt.

A kezdeményezés támogatói ezúttal abban bízhattak, az eredményt látva joggal, hogy a minimálbér mellé állítja az embereket a koronavírus-járvány, ami rávilágított a fontosságára több alapvető, a benne dolgozóknak bizonytalansággal járó szakmára.

(euronews)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés