A vak királylány

Két tehetséges kovásznai meseíró lányt mutattunk be az elmúlt hetekben. Az alábbiakban a Harai Abigél által írt A vak királylány című történetet olvashatjátok el. A következő lapszámban Misăilă Izabela-Larisa meséjét közöljük.

Székely Hírmondó

2021. március 12., 00:062021. március 12., 00:06

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy király, annak három leánya. A legidősebbet Napnak hívták, a középsőt Holdnak, a legkisebbiket Csillagnak. Ő volt a legszebb közülük. De hiába ragyogta túl szépsége a többiekét, mert szegény nem látott, vak volt. A királynál már járt mindenféle orvos, de egyikük se tudta meggyógyítani őt. Így hát a király kihirdette, hogy aki meggyógyítja a leányát, annak adja egész királyságát és hozzáadja leányát. Hosszú sor volt a palota előtt, ezren is lehettek, de senkinek sem sikerült. Amikor már a király elszomorodott volna, megjelent egy pásztorlegény, aki azt mondta:

– Adjon Isten, felségen királyom!

– Adjon Isten, pásztorlegény!

– Te vagy az utolsó próbálkozó, remélem, neked sikerül – mondta a király.

– Nem fog csalódni bennem, felséges királyom, biztos lehet benne – ígérte a pásztorlegény s azzal elindult.

Ment, mendegélt, már az Óperenciás tengernél volt, amikor meglátott egy halat, ami a parton ficánkolt, mert vissza akart menni a vízbe. Odament hát, hogy segítsen neki, megfogta és visszadobta a tengerbe. A hal hálálkodott:

– Köszönöm szépen, hogy visszadobtál a vízbe, ezért lehet egy kívánságod, én teljesítem – mondta a hal.

– Az lenne a kívánságom, hogy segíts nekem visszaadni a vak királylány szeme világát!

A hal gondolkodott, és azt mondta:

– Én nem tudok ebben segíteni, de talán a halkirály igen.

A hal egy aranyhínárt dobott a legénynek a kezébe, és azt mondta:

– Ha megeszed a hínárt, akkor bármeddig lehetsz a víz alatt, és mivel aranyhínár, talán még szerencséd is lesz. Ezzel elköszönt a legénytől és visszaúszott a vízbe. A pásztorlegény nagy undorodva megette a hínárt, és beleugrott a vízbe. Úszott a legény már jó ideje, és találkozott egy hallal, aki megszólította és azt kérdezte:

– Merre mész, emberfia?

– Én a halkirályokat keresem, nem tudnál véletlenül útbaigazítani?

– A halkirályokat ne itt keresd, hanem menj egyre mélyebbre, és ha látsz egy házat fényleni, abban biztos lehetsz, hogy az az egyik halkirályé. Ezzel elköszöntek egymástól és útjukra tértek. A pásztorlegény már úgy el volt fáradva, hogy koppantak volna le a szemei, amikor meglátott egy házat fényleni. Olyan erősen fénylett, hogy még az álmosság is kiment a szeméből. Oda is úszott azon nyomban. Bekopogtatott és kinyitották az ajtót.

– Adjon Isten, halkirályom!

– Adjon Isten, neked is! Én a bronzhal vagyok, a halkirályok legkisebbike. Mi szél hozott ide, ahol még a hal sem jár?

– Felséges királyom, azért jöttem, hogy tudnál-e abban segíteni, hogy fenn a szárazföldi királyságban a vak királylány lásson?

A bronzhal azt felelte:

– Én nem tudok segíteni, de talán testvérem, az ezüsthal igen.

Megköszönte a segítséget a legény és továbbúszott. Úszott és újra meglátott egy házat fényleni, oda is úszott hozzá. Nem is kellett kopogjon, már nyitották ki az ajtót.

– Adjon Isten, halkirályom! – mondta a legény.

– Adjon Isten, emberfia! Gondolom, az öcsém küldött ide, miben segíthetek? – kérdi az ezüsthal.

– Igen, az öcséd küldött ide. Azért jöttem, hogy tudnál-e segíteni, hogy a szárazföldi birodalomban a vak királylány lásson?

– Én nem, de az aranyhal testvérem biztos igen. De vigyázz, mert az utadat fogja keresztezni a háromfejű vízisárkány. Adok neked egy ezüstkagylót, és ha azzal eltalálod a sárkánynak a szívét, azon nyomban meghal. De jól célozz, mert csak ez az egy van, és csak ezzel lehet őt legyőzni. A legény megköszönte a segítséget, és továbbúszott. Úszott és odaért a háromfejű vízisárkányhoz. A sárkány meglátta, és örvénylő tüzet kezdett okádni. A legénynek éppen annyi ideje maradt, hogy kivegye a zsebéből az ezüstkagylót, és megcélozza vele a sárkány szívét. Azon nyomban meghalt, és akkor vette észre, hogy ott áll az utolsó ház, sokkal fényesebb, mint a másik kettő volt. Bekopogott és már tárult is az ajtó.

– Adjon Isten, halkirályom!

– Adjon Isten, neked is!

– Azért jöttem hozzád, hogy tudnál-e segíteni abban, hogy a szárazföldi birodalomban a vak királylány lásson?

– Tudok bizony, és a kezébe nyomott egy aranygyöngyöt. Ha ezt megeszi a királylány, látni fog.

– Nagyon hálás vagyok.

Ezzel a hal csettintett uszonyával, és a palotában termett a legény. A királylány vonakodva ugyan, de lenyelte a gyöngyöt, és attól a szent pillanattól fogva látott. Rácsodálkozott a világra és az előtte álló legényre, és bizony, mindkét látvány tetszett neki. A király majd kiugrott a bőréből, úgy örült. Pap is került, össze is adta őket, nagy lakomát csaptak. Olyan nagyot, amilyent még soha. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Így volt, vége volt, mese volt. Ha nem hiszed, járjál utána!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés