
A pusztulás mértéke földrészenként eltérő, míg Európában csak 24 százalékkal zsugorodott a populációk mérete, Afrikában 65, Latin-Amerikában és a Karib-térségben pedig 94 százalékos volt a visszaesés 1970 és 2016 között.
2020. szeptember 11., 11:262020. szeptember 11., 11:26
A kutatók több mint 20 ezer vadon élő emlős, madár, hal, kétéltű és hüllő populációját vizsgálták meg, és világszinten 68 százalékos egyedszámcsökkenést tapasztaltak.
A jelenség az ízeltlábúakat is érinti. A kutatások szerint a világon élő rovarok összesített tömege minden évtizedben 25 százalékkal csökken, és ha ez így folytatódik, az az ökoszisztémák összeomlásával fog járni. 1990 óta például a mezei pillangók fele eltűnt Európából, pedig a szerepük kulcsfontosságú a virágok beporzásában.
A Természetvédelmi Világalap elsősorban az embert teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Tanya Steele, a WWF vezetője úgy fogalmazott, hogy a vadállatok száma szabadesésben van a tengerek túlhalászása, az erdőégetés és a korábban érintetlen ökoszisztémák elpusztítása miatt. A zuhanás megállításához azonnali és drasztikus intézkedésekre lenne szükség.
A számos érdekességet és látványos ábrát tartalmazó teljes jelentést itt lehet elolvasni.
(Euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!