A tudás nem vesz kárba

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2019. szeptember 06., 00:092019. szeptember 06., 00:09

Mostanában több alkalommal is foglalkozott a sajtó a baróti tanintézetek körüli bonyodalmakkal. Talán könnyen elsiklanék a hírek fölött, ha nem érintene közelről a város iskoláival kapcsolatos sok-sok elmarasztalás. Gondolom, jogot formálhatok arra, hogy egy-két szót magam is ejtsek a témában, annál is inkább, mert kereken ötvenöt esztendővel ezelőtt kezdő tanárként itt léptem át első alkalommal a tanoda küszöbét. Persze, badarság lenne összehasonlításokra vetemedni e rövidke jegyzetben, talán meg kellene tennem ezt másképp, hiszen az összevetés, biztos vagyok ebben, hasznára válhatna akár a maiaknak is.

Az biztos, bizonyos vonatkozásokban a baróti iskola, különösen a középiskola előnyben van azokkal a településekkel szemben, ahol több intézmény között választhatnak a fiatalok. Akkor egész Erdővidékről ide, a középiskolába irányultak a környező települések végzettjei, érthető tehát, hogy az egyetemi vagy más magasabb fokú iskolai felvételiken kiválóan szerepeltek a baróti középiskola diákjai. Úgy tudom, így van ez most is.

A jó eredmények legfőbb titka nem abban keresendő, hogy milyen épületben tanulnak, habár ez sem mellékes, hanem a tudáshoz, a tanuláshoz való viszonyulásban, s ebből a szempontból kell körülnéznünk. A sok okoskodással, állandó útmutatásokkal, a papírhalmazok növelésével nem sokra mennek sehol. Különösen az oktatásban és nevelésben nem.

Sokszor szó esett arról, hogy a diák legfőbb feladata a tanulás, még akkor is, ha ettől óva intik az újítók, az állandó könnyítés hirdetői, az iskola szerepének szüntelen felülvizsgálói. Lehet, a jó szándék vezérli őket, de a vég nélkül sorjázó javaslatokkal, kérdőjelekkel nem érnek el mást, mint elterelik saját gyerekeik figyelmét is a legfontosabbról: hosszú távon érvényesülni csak az tud, aki többet tud másoknál. S csak az tudhat többet, aki többet is tanul! Ez így volt, amióta világ a világ, s így lesz ezután is! Néhány ellenpélda nem vezetheti félre sem a diákot, sem a szülőt!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés