A DbutanT színházi fesztivál zárórendezvényeként szombaton délben 430 kis- és nagyember táncol a toleranciáért és a tolerancia jegyében.
2019. október 18., 00:212019. október 18., 00:21
Egy dallamot, Zorán Kólóját hallgatva született meg az idea, hogy a főtéren sok ember táncoljon – szólt az előzményekről Marton Enikő. Az ötlet természetesen és könnyedén találkozott az Andrei Mureșanu Színház igazgatónőjének, Popa Anna Mariának a szándékával, hogy az idén a koreográfusokra koncentráló DbutanT fesztivál végét egy olyan rendezvénnyel zárják le, amelyet kivisznek a színház falai közül.
A Kék Hold Táncklub táncosai, a Csipike óvoda pöttömei, a Váradi József, a Néri Szent Fülöp Speciális Iskola diákjai és a Constantin Brîncuși-, Berde Áron-líceumok szak- és középiskolásai, Tittesz Tünde zumbás tanítványai lesznek a produkció résztvevői. Utóbbiak éppen erre a flashmobra készülve ismerkedtek meg a tolerancia fogalmával. És ez a fókusz határozta meg a táncos produkció műfaját is: a Kóló dallamára fognak a résztvevők előadni egy körtáncot, a kóló ugyanis éppen ilyen, a román hóra szerb változata, amelyben a másikra is nagyon kell figyelni.
A táncot a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenekara és Eufónia kórusa kíséri, illetve három szólista három nyelven énekeli majd a Kólót: Sebestyén Lázár Enikő magyarul, Marius Popa románul és Opra Mónika angolul.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!