
Az összesen több mint 22 ezer romániai iskolaépületből ötezer nem rendelkezik internetkapcsolattal jelen pillanatban - jelentette ki csütörtökön az oktatási miniszter egyik tanácsosa.
2020. szeptember 03., 12:172020. szeptember 03., 12:17
Jean Badea egy szakkonferencián azt mondta, a kormány munkacsoportot hozott létre, amelyben az illetékes szakminisztériumok és a távközlési szolgáltatók is képviseltetik magukat. A testület felleltározta a tanintézeteket és megállapította, hogy az ötezer iskolából, amely jelenleg nem rendelkezik interneteléréssel, mintegy 2800-ban van lehetőség arra, hogy szeptember 14-éig bevezessék az internetet.
A tanácsos rámutatott, azok az iskolák, amelyek nem rendelkeznek internetkapcsolattal, rendszerint hátrányos helyzetű térségekben találhatók, kis létszámú közösségekben, ahol várhatóan a klasszikus módszerrel zajlik majd a tanítás, tehát nem nélkülözhetetlen az internet. "Ami azonban nem jelenti azt, hogy nem szükséges. Minden bizonnyal szükség van rá, az oktatási folyamat azonban addig is folytatódhat" - tette hozzá.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!