
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azt szeretné, ha a magyar szövetség (MLSZ) segítségével a jövő évi Európa-bajnokság négy budapesti mérkőzésére az összes, vagyis mind a 240 ezer jegyet értékesítené.
2019. január 29., 00:132019. január 29., 00:13
David Farrelly, a kontinenstorna kommunikációs vezetője elmondta, több mint hárommillió jegyet vásárolhatnak meg a szurkolók, ami rekordot jelent az Európa-bajnokságok történetében. Már csak azért is, mert ez lesz az eddigi legnagyobb torna, amelyet az UEFA valaha szervezett. Az eddigi legtöbb jegyet – 2,4 milliót – a 2016-os franciaországi Eb-re adták el. Hozzátette, azt szeretnék, hogy minden rendező városban az adott ország lakosai juthassanak hozzá a jegyek 70 százalékához.
A 12 helyszín közül nyolc főváros, 11 stadion pedig 50 ezer feletti befogadóképességgel rendelkezik – az egyetlen kivételt a koppenhágai létesítmény jelenti –, továbbá hét rendező ország, így Magyarország és Románia is újoncnak számít, azaz még nem volt házigazdája Eb-nek. A tornára egyetlen új stadion épül, az éppen a budapesti lesz.
Mint ismeretes, a 2020-as Eb-nek 12 ország 12 városa ad otthont. A rendezők részvétel esetén a csoportkörben legalább két meccset hazai pályán játszhatnak, de a kieséses szakaszban már nem.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!