
Hosszasan sorolták a problémákat hétvégén Kovásznán a mintegy százezer egészségügyi dolgozót képviselő Sanitas Szakszervezeti Szövetség vezetői.
2019. január 21., 09:412019. január 21., 09:41
A megbeszélést követően tartott sajtóértekezleten Vasile Neagovici Kovászna megyei elnök úgy fogalmazott, „nagyon nagyszámú” gondot azonosítottak, amelyeknek legalább egy részét január végén remélik megoldani, amikor a miniszterelnökkel van megbeszélt találkozójuk. A legtöbb gondot a román kormány által 2018. december 29-én közzétett, a fél fiskálisrendszert „fejére állító” 114-es sürgősségi kormányrendelet okozza, amely – állítja a szakszervezet – tulajdonképpen megakadályozza az amúgy is csak költői túlzással egységesnek nevezett bértörvény alkalmazását, és a tagság mintegy negyven százaléka a tavalyi pénzével marad.
– Az ügy elsősorban a megyei alárendeltségbe tartozó nagy kórházakat érinti, ahol egyszerűen nincs, amiből pótlékokat adjanak. Nem az intézményt fenntartó megyei tanácsokkal van gondunk, ezek valóban megpróbáltak felújításokra, felszerelésekre pályázni, és a legtöbb helyen sikerült is, de nem adhatnak bért, mert az nem az ők feladatuk. Erről az Egészségbiztosító Pénztárnak kellene gondoskodnia, de nem teszi. Az a legnagyobb gond, hogy tulajdonképpen azért vitatkozunk, hogy tartsák be az általuk hozott törvényeket – magyarázta Neagovici.
Egy másik súlyos elégedetlenség a vakációs értékjegyek körül alakult ki, mert a törvény ugyan mindenkire vonatkozik, de a személyzet fele kapott, a másik fele nem kapott vouchereket, és várhatóan ugyanez lesz a helyzet az ételpótlékkal is. Az iskolaorvos-hálózat mintha nem is létezne, se voucher, se ételpótlék, a szociális hálózatban dolgozók katasztrofális helyzetben vannak, megoldatlan a labororvosok, biológusok, vegyészek helyzete, s akkor a létszámhiány miatt kimerült asszisztensekről, akik idejük hetven százalékában papírt gyártanak, még nem is beszéltünk – sorolta egy szuszra Neagovici.
Leonard Bărăscu, a Sanitas országos elnöke szerint a 114-es kormányhatározat „visszadobja a rendszert”, hiszen gyakorlatilag a 2018. december 31-ei szinten „fagy be minden”.
– Ez így nem maradhat, mert akik arra számítottak, hogy idéntől valamennyire rendeződik a sorsuk, nem kapnak semmit, azok egy része pedig, akik tavaly béremelésben részesültek, veszteni fognak a pénzükből – mondta Bărăscu, aki szerint a problémák egy részére megoldást jelenthetne egy új kollektív munkaszerződés, mert a régi két éve lejárt.
Iulian Pope alelnök emlékeztetett, a kormány senkivel sem egyeztetett az ominózus kormányrendelet előtt, jóllehet a maguk részéről akkor is jelezték, ünnep ide, ünnep oda, készek tárgyalóasztalhoz ülni. A szakszervezet azt mondja: ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások, akkor tavaly elmaradt juttatásaik ügyében beperelik a minisztériumot, a jövő tekintetében pedig a sztrájktól sem riadnak vissza.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!