2017. május 03., 00:182017. május 03., 00:18
Üzenem annak a kedves szörcsei falusfelemnek, aki a Ne fojtsa magába! rovatban a szánozás megszervezése kapcsán ellenvetéseket fogalmazott meg személyem irányába, hogy másokat leszólni és kiosztani könnyebb, mint a dolgok mellé odaállni. Szerintem – és ez nem csak az én véleményem – a húsvéti szánozás rendben zajlott, és úgy is ért volna véget, ha valaki a boldogságát nem az alkoholba keresi és nem viselte volna ki magát másokkal szemben, vagyis nem kötözködött volna szinte mindenkivel.
Senki nem lett kiszorítva, az jelentkezhetett, aki akart, és jelzem, ez ki volt írva a falu Facebook-csoportjában is, mármint hogy bárki jöhet, csak épp meg kellett volna jelenni a legelső megbeszélésen; aki megjelent, az ott is volt a szánozáson. Én nem utasítottam vissza senkit, és idén minden résztvevő egyben szervező is volt, mert egymás munkája nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény.
Valóban, mindkét szülőm nem szörcsei származású, de attól még ugyanannyi jogom van – mint még sok embernek – ott lenni, és akkor szervezni bármit Szörcsén az én közösségemnek, amikor csak a kedvem tartja. Úgy gondolom, egyelőre nem önnek kell engedélyt adnia az ilyen dolgokra!
Tavaly is részt vettem a szánozáson, és akkor is minden rendben zajlott. Jövőbe átadjuk a lehetőséget, szervezze meg ön a húsvéti szánozást, hadd lássuk, abból mi lesz, és azután majd leülhetünk megbeszélni a tapasztalatokat. Ha jobban sikerült, akkor utána kioszthat. Megkérem, ha még bármilyen panasza vagy hozzáfűznivalója van a rendezvény kapcsán, azt mondja el személyesen, ne az újságba írogasson. Várom akár Szörcsén, Petőfalván vagy Kézdivásárhelyen.
F. M. N., Szörcse
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!