A szó, a gyerek és az olvasás

Csütörtök délután a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában író–olvasó találkozót rendeztek Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, Fekete Vince író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese és Tamás Dénes író, a Sapientia-egyetem adjunktusa részvételével.

barni

2017. október 31., 00:012017. október 31., 00:01

Csütörtök délután a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában író–olvasó találkozót rendeztek Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, Fekete Vince író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese és Tamás Dénes író, a Sapientia-egyetem adjunktusa részvételével.

A Bod Péter Tanítóképző által rendezett esemény moderátora, Deák Magdolna magyartanár első körben arra kérte a meghívottakat, mutatkozzanak be, majd miután ez versben, prózában, illetve életrajzi adatok ismertetésével megtörtént, a közönségen volt a sor, hogy elmondja, milyen embert ismertek meg az elhangzottak alapján. A „kiértékelő” után Fekete Vince megjegyezte, bár érdekesnek találja az „élveboncolást”, úgy véli, egy-egy vers vagy akár kötet alapján nem nagyon lehet következtetéseket levonni egy szerző személyiségére vonatkozóan.


A szóval való „küzdelemről”, az alkotási folyamatról szólva Dimény H. Árpád hangsúlyozta a leírt és a kimondott szó közötti óriási különbséget, kifejtve, számára nehezebb kimondani dolgokat, míg a leírt szóval akár világokat tud felépíteni. Hozzátette, számára az alkotás folyamatában a szavak nem szimbólumok, hanem csavarok, történetek, ritmuselemek, nem keresi tudatosan a metaforákat. „Az alkotóknak más szempontok fontosak, mint például a tanároknak”, mondta.


Tamás Dénes alkotás közben nem azért használ metaforát, mert nincs más, hanem, mert olykor a szavak mindennapi jelentése kevés. „Az a jó metafora, ami nem díszítmény”, summázott. Fekete Vince kifejtette, számára a szöveg ritmusa rendkívül fontos. „Nincs olyan szövegem, amit ne olvasnék fel magamnak, hiszen ez megmutatja, benne van-e a ritmusban, a sodrásban”.


A gyermek, mint téma kapcsán Tamás Dénes kislánya születését egy új kezdethez hasonlította: „a saját kis életfolyamomban elindult valami más, és abban újra tudom élni saját magamat, rajta keresztül visszanyúlhatok a gyökereimhez, a be nem látott kezdeteimhez, és mivel ilyen alapvető élmény, természetesen a szövegeimbe is beköltözött”. Dimény H. Árpád azon tűnődött, mi lesz, amikor a Levelek a szomszéd szobába című második kötetébe beleírt gyerekei számon kérik ezt rajta, hozzátéve, jelenleg gyermekversköteten dolgozik. Fekete Vince elmondta, az eredetileg 2008-ban megjelent és nemrég újra kiadott Piros autó lábnyomai a hóban című kötetét a gyerekei születése utáni években írta, egy kilencéves kislány és egy hétéves kisfiú szemével látva a világot.


Arra a kérdésre, hogyan lehet megszerettetni a diákokkal az olvasást, a szerzők a kortárs irodalmat ajánlották, azzal érvelve, hogy ez a diákokhoz vélhetően közelebb áll, illetve a régi szövegekben meg kell keresni azokat a momentumokat, eleven gondokat, amelyek a ma emberéhez szólnak. „A diákok szúrópróbaszerűen keressék meg azt a könyvet, ami szórakoztatja, foglalkoztatja őket. Ha ezt nagy kedvvel végigolvassák, újabbakat fognak keresni”, vélte Fekete Vince.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés