A szó, a gyerek és az olvasás

Csütörtök délután a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában író–olvasó találkozót rendeztek Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, Fekete Vince író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese és Tamás Dénes író, a Sapientia-egyetem adjunktusa részvételével.

A Bod Péter Tanítóképző által rendezett esemény moderátora, Deák Magdolna magyartanár első körben arra kérte a meghívottakat, mutatkozzanak be, majd miután ez versben, prózában, illetve életrajzi adatok ismertetésével megtörtént, a közönségen volt a sor, hogy elmondja, milyen embert ismertek meg az elhangzottak alapján. A „kiértékelő” után Fekete Vince megjegyezte, bár érdekesnek találja az „élveboncolást”, úgy véli, egy-egy vers vagy akár kötet alapján nem nagyon lehet következtetéseket levonni egy szerző személyiségére vonatkozóan.

A szóval való „küzdelemről”, az alkotási folyamatról szólva Dimény H. Árpád hangsúlyozta a leírt és a kimondott szó közötti óriási különbséget, kifejtve, számára nehezebb kimondani dolgokat, míg a leírt szóval akár világokat tud felépíteni. Hozzátette, számára az alkotás folyamatában a szavak nem szimbólumok, hanem csavarok, történetek, ritmuselemek, nem keresi tudatosan a metaforákat. „Az alkotóknak más szempontok fontosak, mint például a tanároknak”, mondta.

Tamás Dénes alkotás közben nem azért használ metaforát, mert nincs más, hanem, mert olykor a szavak mindennapi jelentése kevés. „Az a jó metafora, ami nem díszítmény”, summázott. Fekete Vince kifejtette, számára a szöveg ritmusa rendkívül fontos. „Nincs olyan szövegem, amit ne olvasnék fel magamnak, hiszen ez megmutatja, benne van-e a ritmusban, a sodrásban”.

A gyermek, mint téma kapcsán Tamás Dénes kislánya születését egy új kezdethez hasonlította: „a saját kis életfolyamomban elindult valami más, és abban újra tudom élni saját magamat, rajta keresztül visszanyúlhatok a gyökereimhez, a be nem látott kezdeteimhez, és mivel ilyen alapvető élmény, természetesen a szövegeimbe is beköltözött”. Dimény H. Árpád azon tűnődött, mi lesz, amikor a Levelek a szomszéd szobába című második kötetébe beleírt gyerekei számon kérik ezt rajta, hozzátéve, jelenleg gyermekversköteten dolgozik. Fekete Vince elmondta, az eredetileg 2008-ban megjelent és nemrég újra kiadott Piros autó lábnyomai a hóban című kötetét a gyerekei születése utáni években írta, egy kilencéves kislány és egy hétéves kisfiú szemével látva a világot.

Arra a kérdésre, hogyan lehet megszerettetni a diákokkal az olvasást, a szerzők a kortárs irodalmat ajánlották, azzal érvelve, hogy ez a diákokhoz vélhetően közelebb áll, illetve a régi szövegekben meg kell keresni azokat a momentumokat, eleven gondokat, amelyek a ma emberéhez szólnak. „A diákok szúrópróbaszerűen keressék meg azt a könyvet, ami szórakoztatja, foglalkoztatja őket. Ha ezt nagy kedvvel végigolvassák, újabbakat fognak keresni”, vélte Fekete Vince.