A szerző késhegyen táncolt

A házigazda tisztjét ellátó Szonda Szabolcs könyvtárigazgató meghatottan és örömmel köszöntötte a jelenlévőket, hiszen megfogalmazása szerint az általa vezetett intézmény egy hosszúra nyúlt és megpróbáltatásokkal tűzdelt időszak után nyújthatott ismét otthont kulturális rendezvénynek. Amint az Nagy Miklós Kund tömör ismertetője során kiderült, Kovács Levente 1940-ben látta meg a napvilágot, és színházi rendezőként, valamint egyetemi tanárként vívta ki a társadalom elismerését. Több színháztörténeti szakmunka társszerzőjeként íráskészségének már korábban is jelét adta, azonban szépírói munkássága az Időutazás. Történetek a hatvanas évekből (2013) címet viselő elbeszéléskötettel kezdődött, majd És jött az aranykor (2016), A megoldás (2017), A nimfa mosolya (2018), valamint Trinidad messze van (2019) című regényekkel folytatódott.

Művei témáját az immár múlttá szelídült kommunista diktatúra éveinek az általa, valamint a családja, barátai, ismeretségi köre által megélt történésekből meríti, amelyeket némi írói fantáziával fűszerezve tár az olvasók elé. Olvasmányosságuk titka a szerző könnyed tollforgatásán kívül az évtizedek során benne felgyülemlett és az alkotásaiba sűrített élettapasztalatban rejlik. Színházi emberként, egyetemi oktatóként, közíróként ugyanis mindig rajta tartotta a kezét a társadalom pulzusán, figyelte a környezetében történteket, és ennek ténye az elbeszéléseiben, regényeiben visszatükröződik, amint a sport, politika és tudományok iránt táplált érdeklődése is.

A szerző bevallotta, az írással már tinédzserként próbálkozott, mondhatni sikeresen, hiszen 15 éves fejjel novellapályázatot is nyert. Kolozsvári bölcsészhallgatóként azonban „begörcsölt” néhány nálánál idősebb évfolyamtárs, köztük Szilágyi Domokos sziporkázó tehetségétől, így félretette a tollat, és 45 évi színházi munka után nyúlt újra hozzá. Anyagi szempontok figyelembe vétele nélkül, kedvtelésből ír, ezért kötetei magánkiadásban kerülnek ki a csíkszeredai Gutenberg Nyomdából, amelynek a minőségi és lelkiismeretes munkájával nagyon elégedett.

Megtudhattuk továbbá, hogy a Trinidad messze van című regénye tabunak számító kényes kérdést feszeget, egy kis híján szerelembe torkollott családi viszonyt, amelynek megírásával a szerző saját bevallása szerint „végig késhegyen táncolt.” Főszereplője egy lány, akit az édesanyján szülés után elhatalmasodó levertség miatt csak az édesapja nevel. Ennek tudható be, hogy csupán kamaszkorában döbben rá: az általa ismerten kívül másféle kapcsolat is létezik férfi és nő között. A cím pedig arra utal, hogy valahol mégis csak kell léteznie egy olyan helynek, ahol szabadok, önmagunk, épelméjűek és tiszták lehetünk, illetve azzá válhatunk, ha végigjárjuk az oda vezető utat.