A szentkatolnai Nagypázsint történetéből

Az idők során többféle, jól meghatározott szerepe volt a Nagypázsintnak, árvíz, tűzvész vagy földrengés esetén például ide menekülhetett a lakosság. Egy 1807. november 21-én keltezett falujegyzőkönyv rögzítette a következőket: „Mindenkor, de nevezetesebben a nagy égések alkalmatosságával a fent írt pázsitos helyekre kételenítetnek a lovasok nem csak felkelhető vagyonaikat kihordani, hanem marhájokat is kihajtani, ezen kívül a nagyobb árvizek idején a víz mellett levők azon helyekre szokták bátorságnak okáért megvonni magokat és kihordani portékájokat.”

A hagyományokhoz ragaszkodó faluközösség rendjei erkölcsi kérdésnek tartották a Nagypázsint épségének megőrzését. Ezt ugyanis első alkalommal az osztrák katonai önkény veszélyeztette. Az előbb idézett, 1807. mindszent havának 21. napján kelt falujegyzőkönyvben feljegyezték: „A Nemes Regiment Komando azért küldi ki Szentkatolnára Gentsi strázsamester urat, hogy a falu pázsintjából lovas kapitányi quartély hely pénzért szakasztassék.” Az osztrák katonai vezetés kérését elutasító választ a faluközösség rendjei nyolc pontban támasztották alá. A Nagypázsint sérthetetlenségének legfontosabb indokául a helyi hatóság az 1744. június 20-án kelt falutörvény protokollumára hivatkozott, amelynek egyik pontja szerint „semmi szín és pretextus alatt azon pázsitos helyekből a legkisebbet is elidegeníteni szabad ne legyen.”

A falu rendjeinek ekkor sikerült a Nagypázsint épségét megőrizni. A katonai hatóság két évtizeddel később bérmentesen sajátított ki jelentős területet a falu nyugati szélén, ahová közmunkával építtetett kapitányi lakást, amely jelenleg elhagyatottan áll, és a Györbíró család tulajdona.

Tekintettel arra, hogy a 19. században a faluháza a Nagypázsint délkeleti szögletével szemben, a jelenlegi Bálint Gábor-park helyén állt, ezért a közeli tér gyülekezések helyszínéül is szolgált. Itt tartották például 1848-ban a Kossuth-huszárok toborzását a szabadságharc lelkes hívei, Gál Sándor és Cseh Sándor alezredes. A huszárokat aztán Cseh Sándor bátyja, Cseh Ignác, Kézdiszék királybírója a pázsinttal szomszédos telkének udvarán vendégelte meg. (Ma: Cseh–Kühnle-kúria.) A múlt század közepén egy adatközlőm, Székely Róza néni – akinek apja Cseh Ignác kocsisa volt – mesélte az édesapjától hallottak nyomán, hogy a huszártoborzó után a Nagypázsinton éjszakába nyúló mulatság volt. A szabadságharc leverését követő megtorló intézkedések folytán a lakosságra kirótt terménybeszolgáltatást a hatóság szintén a Nagypázsinton gyűjtötte be.

A 20. század folyamán számos közérdekű tevékenység és rendezvény zajlott itt. Az 1919-ben megalakult falusi futballcsapat mérkőzéseit itt vívta (az elsőt Lemhény csapatával játszották), itt tartották az önkéntes tűzoltók versenyeit, itt verték fel sátrukat vándorcirkuszok, s nem utolsó sorban sétatérként szolgált.

1940-ben igen emlékezetes esemény helyszíne volt a Nagypázsint. Szeptember 13-án, egy gyönyörű őszi napon itt került sor az országzászló-avatásra. Az ünnepségről adatközlőm, az idős Györbiró Anna, akit Bálint Gábor-emlékek után kutatva kerestem fel, ezelőtt mintegy ötven évvel így idézte fel a történteket: „Szép idő volt. A zászló felvonása után beszédek, énekszámok és szavalatok hangzottak el. Egyedül a szomszéd lányra, Dénes Icára emlékszem, aki Reményik Sándor Az ige című versét szavalta el.”

Ezt a verset különben az 1930-as évek közepén (1935–36) Szentkatolnán, a felekezeti iskolában szolgáló tanító, Péter Gergely tanította be akkori diákjának, amelyet nyilvánosan, egy ünnepség alkalmával el is szavaltatott vele, és ennek az lett a következménye, hogy a tanítót a hatóságok felmentették.

A zászlóavató ünnepség a himnusz eléneklésével fejeződött be. Este a gazdaköri székház (ma: a falu művelődési háza) nagytermében táncmulatságra került sor.

Annus néni e rendkívüli esemény elbeszélése után ajándékozta nekem a zászlóavatásról készült mellékelt fotót.

A kommunizmus évtizedeiben, a körorvosi rendelő felépítése után a község korszerű művelődési otthon építését tervezte erre e térre, a szükséges építőanyagokat, fát, téglát, cserepet is beszerezte, amelyeket a kántori lakás melletti téren és a Nagypázsinton tároltak. Az építkezés megkezdése több ideig váratott magára, s egyszer – nem tudni, milyen sugallat vagy felsőbb utasítás hatására – az építőanyagok „átvándoroltak” a helyi kollektív gazdaságba, ahol aztán istálló építéséhez használták fel, s így a mai napig az 1945 után megszüntetett gazdakör székháza szolgál a falu művelődési házául.

A Nagypázsint szabadon maradt részét a falu megkérdezése nélkül, bizonyára ugyancsak felsőbb utasításra 1989-ben háromszintes tömbházakkal építették be, ahol sok fiatal helybeli család lelt otthonra. Ezzel a sokat megélt szentkatolnai pázsitos térség megszűnt, a falu lakosságának emlékezetében csak mint helynév szerepel immár.

Bakk Pál