
A szenátus változatlan formában ismét megszavazta szerdán az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a - Magyarországot területe kétharmadától megfosztó - békeszerződés évfordulóját.
2020. október 01., 08:012020. október 01., 08:01
Klaus Iohannis felülvizsgálati kérelmében azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civil szervezet által bírált törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, ezért a jogalkotási folyamat újrakezdésére, történészek, kutatók, a civil szféra bevonására kérte fel a parlamentet. Az elnök szerint Romániának EU-tagállamként nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie a megosztó témákat, és ebben nagyfokú felelősségük van az állami intézményeknek.
A szenátus szerdán a szociáldemokrata többség 76 szavazatával - 52 ellenében - az elnök érveit elutasítva eredeti formájában küldte tovább a tervezetet a végső döntés meghozatalában illetékes képviselőháznak.
Ezúttal nemcsak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenezte a Trianon-törvény ismételt elfogadását, hanem az államfő volt pártja, a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is.
A képviselőház májusban valamennyi román párt és a - nem magyar - kisebbségi frakció támogatásával, illetve az USR tartózkodása közepette, nagy többséggel fogadta el a szociáldemokrata többség törvénykezdeményezését, amely a "trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában.
A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvény felhatalmazza a hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.
A román törvényhozók arra számítottak, hogy az államfő kihirdeti a törvényt a trianoni szerződés századik évfordulója előtt. Iohannis azonban ezt nem tette meg, hanem először az alkotmánybírósághoz fordult arra hivatkozva, hogy a törvény sérti a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást, és inkább politikai nyilatkozat, mintsem egy jogokat és kötelezettségeket meghatározó jogszabály.
Az alkotmánybíróság júliusban elutasította az óvást, de Iohannis ezt követően sem hirdette ki a törvényt, hanem szeptemberben visszaküldte megfontolásra a parlamentnek.
A tervezetet kidolgozó Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor szerint a törvény kihirdetésének megtagadása nemzetellenes gesztus volt Iohannis részéről, amelynek "meg fogja fizetni a politikai árát". A volt külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter május 26-i bukaresti látogatásával hozta összefüggésbe azt, hogy Iohannis nem hirdette ki a centenárium előtt a Trianon-napot Romániában ünneppé nyilvánító törvényt.
A képviselőházban, amely a megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényről a végső döntést hivatott meghozni, a PSD-nek nincs többsége, de volt kormányzati partnerei rendszeresen támogatják kezdeményezéseit.
(MTI)
Fejér László Ödön, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora a tervezet vitáján elmondta: „láthatjuk, hogy nem lehet erről a témáról racionális vitát nyitni, ennek a tervezetnek az egyetlen célja a magyar közösség támadása. A ma vitatott törvénytervezet nem változtat azon a tényen, hogy miközben Trianon napja a romániai magyarság számára szomorú emlék, a román nemzet számára érthetően öröm.
Az RMDSZ szenátusi frakciója a tervezet ellen szavazott. A frakció nevében felszólaló frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta: „a többség mindig felelős a kisebbségekért, ahogyan a parlamentnek is felelőssége olyan törvényeket alkotni, amelyek a társadalom jólétét szolgálják” – mondta. Fejér László Ödön hozzátette: „hagyjuk tehát a történelmet a történészekre, hasznosabb lenne olyan tervezetekről tárgyalni, amelyekkel az emberek életét jobbá tehetjük, és amelyekkel a két közösség, a kisebbség és a többség közötti párbeszédet előmozdíthatjuk.”
A helyhatósági választások eredménye az RMDSZ szenátora szerint azt mutatja, hogy az emberek a közösség érdekében kifejtett munkát, a megvalósításokat tartják fontosnak. Fejér László Ödön arra intette a szenátus plénumát, hogy az etnikai feszültségeket keltő kezdeményezések helyett megoldásokat kell keresni az egészségügyi, gazdasági, oktatásügyi problémákra. Mint ismeretes, a parlament többsége elfogadta korábban a szociáldemokrata kezdeményezést, az államelnök azonban újbóli megfontolásra visszaküldte a tervezetet a törvényhozó testületnek. A tervezet a képviselőház asztalára került át a szenátus mai döntésével.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!