A székely örökség

Egyed Ákos akadémikus összefoglalásából fény vetül arra is, hogyan gazdálkodtak és hagytak örökséget elődeink a 13. századra nagy vonalakban kialakult falurendszer hálózatán belül. Ami az öröklést illeti, alapvető tilalom szabta meg annak a rendjét, és ez lényegi különbség volt a királyság többi területével szemben. Nevezetesen az, amit 1555-ben nagyon frappánsan imígyen fogalmaztak meg a törvénygyűjteményben: „Székely ember örökségét semmiképpen el nem veszítheti, ha fejét hitetlenségért elvesztené is, hanem attyafiára marad.” Azaz a székely birtok akkor sem száll a királyra, ha annak tulajdonosát hűtlenségért fővesztésre ítélik (miként az a királyságban különben szabály volt). A gazdáját veszített örökség a vérrokonokra marad.
Györffy György tisztázta, a székely birtokjog abban gyökerezik, hogy a föld az ősfoglalás jogán eredetileg közös nemzetségi vagyon volt, s ezt osztották ki a családok között. Ez a valamikor általános magyar birtokforma a székelyeknél még évszázadokig fennmaradt, az ország többi részében azonban a királyi hatalom és jog már korábban eltörölte. Az ősi földközösség idővel faluközösségi földtulajdon formájában élt tovább. A falvak kijelölték határaikat, a szántókat, kaszálókat kiosztották, a legelőket és erdőket közösen használták. (Módosult formában ma erdőközbirtokosságként él.) Ha a népszaporulat megkívánta, újraosztották a faluhatárt, ezeket a parcellákat nevezték nyílföldnek. Fel nem osztott havasokat stb. több falu használhatott közösen, így pl. a háromszéki Hatodot hat falu.
Máig találóan nevezi egy 1408-as oklevél „örökjogú földnek” a székely birtokot, merthogy fejét elveszíthette a halálra ítélt, de birtoka megmaradt a „vérgyökér” (így nevezték) révén a rokonok kezén. Idővel beindult a pénzforgalom, de eladni is csak úgy lehetett idegennek, ha előbb a rokonok vagy falusfelek nem kívánták megvásárolni azt, mi több, 32 évig még mindig visszaigényelhették, mert csak azután vált az új tulajdonos végleges, megkérdőjelezhetetlen birtokává.
A háromkötetes históriában részletesen tárgyalják a lófőség mint hivatal és a székely birtok összefüggéseit, kitérnek továbbá a fiúleányság intézményére. Fiúörökös hiányában ugyanis a birtok a leányok „fiúsítása” útján maradt a családé.