A Székely Mikó Kollégium öt végzőse vehette át a Szent György kiválósági ösztöndíjat

Tizenötödik alkalommal díjazták Sepsiszentgyörgyön a kiemelkedő eredményeket elért tizenkettedikes diákokat.

Farkas Orsolya

2023. december 28., 09:482023. december 28., 09:48

Az év utolsó tanácsülésével egybekötött díjátadón idén is öt kiváló teljesítményű diákot emeltek ki, akik egyenként 5000 lejes pénzbeli elismeréssel, oklevéllel és egy csokor virággal térhettek haza.

„Nagyon büszkék vagyunk rátok, arra, hogy ilyen kimagasló eredményeket értetek el. Az, hogy mindegyikőtök a Székely Mikó Kollégiumban tanul, azt jelzi, hogy mind az oktatók, mind pedig a diákok kiváló munkát végeznek, és ezért külön gratulálunk” – dicsérte a kiemelkedő fiatalokat Antal Árpád polgármester.

Galéria

A díjazottak egyike Miklós Janka, az iskola matematika-informatika osztályának tanulója, tíz éve néptáncol, az iskolai kórus, valamint a diáktanács aktív tagja. Pál Ágnes mindig törekedett tevékenynek lenni az órákon, ezenfelül számos tanulmányi versenyen is részt vett, és meggyőződése, hogy a befektetett munka megtérül. Simon Dorka Boróka több színvonalas versenyen is képviselte az iskolát, érdeklődése főként a természettudományokra terjed ki. Aktív tagja a Nők a Tudományban Egyesület nagyköveti hálózatának, hiszi, hogy a tudás és az emberi erőforrások fejlesztése az egyik legfontosabb eszköze a társadalmi változásoknak.

Tatár Ágota érdeklődése mind humán, mind pedig reál területekre kiterjed, részt vett biológia-, helyesírás- és idegennyelv-versenyeken, ugyanakkor kórustag, cserkész és a Mathias Corvinus Collegium növendéke. Végül Nagy Alpár is átvehette az elismerést, akit az informatika, matematika és robotika iránti szenvedélye motivál a tanulásra. Rendszeresen részt vesz regionális szakkörökön, nemzetközi szintű versenyeken, jelenleg is közreműködik a Kovászna Megyei Kiválósági Központ robotika- és fizikaszakkör munkájában, ráadásul önkénteskedik is.

Galéria

A sikeres fiatalokat Vargha Fruzsina alpolgármester méltatta, az elismerő okleveleket és virágcsokrokat Antal Árpád, valamint Tóth-Birtan Csaba alpolgármester adták át. Az esemény ünnepi hangvételét a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola oktatói színesítették élőzenével kísért karácsonyi énekekkel.

A Szent Györgyről elnevezett kiválósági ösztöndíj értékét idén emelték meg kétezer lejjel, hogy ezzel még inkább ösztönözzék a város tizenkettedik osztályosait a fejlődésre, illetve arra, hogy időt és energiát fektessenek be továbbra is a tanulmányaikba. Az elismeréseket minden évben a versenyeken elért eredmények és tanulmányi átlag alapján osztják ki, továbbá figyelembe veszik a diákok szervezői készségét és önkéntes tevékenységeiket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust