A székely és a csángó identitás kapcsán alakult ki vita

Megütközést váltott ki a közösségi médiában, hogy a népszámlálás kérdőívének tervezete nem ajánlja fel lehetőségként a székely és a csángó identitás választását.

Székely Hírmondó

2022. január 19., 08:092022. január 19., 08:09

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke pénteki sajtótájékoztatóján arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy éljék meg a regionális identitásukat más formában, a népszámláláson pedig vallják magyarnak magukat. Élénk vita indult azonban a kérdésről a közösségi portálokon, amikor kiderült, hogy a kérdőívtervezet szerint a román nemzetiségnek hat, a német nemzetiségnek öt, a roma nemzetiségnek pedig 13 alkategóriája közül lehet választani, és csak a magyar nemzetiségnek nincsenek alkategóriái.

A vita láttán Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) parlamenti képviselője a közösségi oldalán bejelentette, hogy Kulcsár Terza Józseffel, a Magyar Polgári Párt (MPP) parlamenti képviselőjével együtt kezdeményezte, hogy a magyar alkategóriájaként kerüljön a székely és a csángó is a népszámlálási űrlapra. A két kis párt képviselői - akik az RMDSZ parlamenti frakciójában politizálnak - a javaslatot az RMDSZ "kormányzati képviselőinek" továbbították.

A Maszol.ro portálnak adott keddi nyilatkozatában Kelemen Hunor arra a korábbi aggodalomra hivatkozott, hogy az adatok összesítésénél a regionális magyar identitásokat nem számolják bele a magyar identitásba.

"Ez a félelem valós félelem volt a mi esetünkben is, a próbanépszámláláson is felmerült, hogy a székelyeket nem fogják a magyarokhoz hozzászámolni. Most van egy tervezet a népszámlálási kérdőívről, amely még nem végleges, tehát változni fog, és ebben a magyar nemzetiségnél nincsen alkategória" - magyarázta.

Bejelentette ugyanakkor, hogy kezdeményezni fogja, hogy a magyar etnikum alcsoportjaként kerüljön a kérdőívre a székely és a csángó. Hozzátette azonban, hogy a csángót a 2011-es népszámláláson sem sikerült a magyar nemzetiség alkategóriájaként feltüntetni, mert a csángók között olyanok is vannak, akik magyarnak, és olyanok is, akik románnak tekintik magukat. Azt is megemlítette, hogy a korábbi népszámlálásnál a székely nemzetiségűek anyanyelvéhez is a székely került, amit nem tart helyesnek.

"Akár székelyek, kalotaszegiek, partiumiak, bánságiak vagy mezőségiek vagyunk, nekünk a magyar az anyanyelvünk, a kultúránk a magyar, az identitásunk nagy kerete a magyar" - magyarázta az RMDSZ elnöke.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés