
A gyermekbántalmazások valós számához képest nagyon kevés esetet jelentenek a hatóságoknak, illetve a gyermekvédelmi igazgatóságnak, melynek szakembereihez becseng a hívás.
2022. február 01., 00:022022. február 01., 00:02
A 119-es sürgősségi szám, amelyet a gyermekbántalmazások jelentésére létesítettek, ugyan még nagyon friss, csak január elejétől hívható, és azóta még nem is futott be hívás a gyermekjogvédelmi igazgatósághoz, de korábban is volt erre a célra kirendelt, alig használt szám.
– Az elmúlt években a 983-as számon lehetett jelenteni a gyermekbántalmazást, de a 112-esen is továbbította a diszpécser az illetékeseknek a jelzést. Ezért előfordulhat, hogy most az újabb szám csak zavart okoz a rendszerben, az emberek fejében. Mindenesetre, amíg közismert lesz a 119, addig a régi, 983-as hívószám is él – mondta érdeklődésünkre Szász Katalin, a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Vezérigazgatóság aligazgatója.
Véleménye szerint jó volna, ha a lakosság valóban csak az azonnali közbelépést kívánó bántalmazás esetén hívná a 119-et, ezt megteheti 24 órából 24-ben. Egyébként a megszokott módokon lehet jelenteni a hatóságoknak a hasonló ügyeket, az iskolák, kórházak, polgármesteri hivatalok léphetnek ez ügyben, de a gyermekjogvédelmi hatóság elérhetőségei is ismertek mindenki számára. Munkatársaik vagy a polgármesteri hivatalok szociális ügyekkel foglalkozó alkalmazottai mindig a helyszínen ellenőrzik a tényeket.
Mint megtudtuk, az elmúlt tíz évben évi 3 és 10 között mozgott a 983-as számon jelzett esetek száma, de mivel ez a szám nem volt helymeghatározó rendszerrel összekötve, többször előfordult, hogy más megyéből származó hívások futottak be a háromszéki gyermekjogvédőkhöz. Ilyenkor ők továbbították a megfelelő helyre a jelzést.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!