A sors vigyora és könnye

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Czegő Zoltán

2020. július 13., 00:102020. július 13., 00:10

A marosvásárhelyi Népújságból értesülök, nyolcvan éves lenne Visky Árpád színművész, ha meg nem hal Sepsiszentgyörgyön 1986-ban egy kötélen. Az élet nem ilyen egyszerű. Különösen nem Romániában, ahol ma is börtönben raboskodik két kézdivásárhelyi magyar férfi abszolút ártatlanul. Visky Árpádot 1985-ben Bukarestben titokban letartóztatták, zárt tárgyaláson, védők nélkül öt év börtönre ítélték, abból másfél évet letöltött. Hazaengedték, színpadra többé soha, ő pedig le nem mondott soha. Megalázták, meggyötörték.

Az 1989-es romániai műanyagforradalom után az egymást követő román újdondász kormányok igyekeztek az elkövetett bűnöket rákenni voltakra, a múltra. A véres, szennyes rongy mosatlan szárad ma is. A titkos szervezet, a szeku sok dokumentuma már elolvasható. Többek között az is, és nem véletlen botlásként beismerve, hogy Visky Árpád mellesleg a titkosszolgálat embere volt, de „egy idő után le kellett mondanunk szolgálatairól, mert „fãțarnic”, arcátlan volt” – írja az egykori dokumentumban.

Sok ezer erdélyi magyar ember vette és még veheti ki a róla szóló egykori jelentések szövegét. Tulajdonomban van egy abból, amit rólam jelentettek akkoriban. Visky a szeku nyilvántartásában. Mindezt azért írom, mert Erős Bulcsú ma rettenthetetlen jellemnek, erős igazságérzetűnek, megfélemlíthetetlen jellemnek írja a lapban a néhai Viskyt.

Provokált sokszor engem is, másokat is. És fel-feljelentett. A börtönidő után nem tudta elviselni kirekesztettségét az olyan amilyen társadalomban, fölakasztotta magát. Ma ezt a lakosság tagadja meg tőle. Nem tudom elviselni a cikkíró szövegét: A sors fintora, hogy egyszer sem láttam színpadon, de mégis a legnagyobbak közt említem. Hát ez baj. Ez a fintor kényszerít szólalnom a még élő és feljelentgetett barátai közül. A párt parancsára kidobtak 15 év után a Megyei Tükör szerkesztőségéből 1985-ben, kultúrfunkcionárius lettem. Visky meghalt ’86-ban, rettenetesen sajnáltam. És az igazgató párthölgy megtiltotta, hogy elmenjek a temetésére. Azt mondta: gondoljak a gyermekeimre.
Viskyről, a kiváló színművészről ne írjon akárki rettenthetetlen ostobaságokat, még akkor se, ha soha nem látta őt.