A magyar filmek népszerűsítése és a rendszerváltozás 30. évfordulója áll a 13. Bukaresti Magyar Filmhét középpontjában, amely a román fővárosban zajlik vasárnapig - közölték a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon.
2019. november 12., 09:422019. november 12., 09:42
Kósa András László, a szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója elmondta, hogy több film a rendszerváltozás 30. évfordulójának állít emléket, így vagy olyan a témájuk, amely a letűnt rendszerrel foglalkozik, vagy kapcsolódnak valamilyen módon a kommunizmushoz.
A szervezők olyan dokumentumfilmeket tűztek műsorra a legnagyobb érdeklődésre számot tartó esti idősávban, amelyek aktuális témákkal foglalkoznak, műfajilag ugyan dokumentumfilmek, de lényegében egész estét betöltő nagyjátékfilmként is működnek - mondta az igazgató. Ezek közé sorolta Bogdán Árpád Gettó Balboa vagy Szőcs Petra Déva című filmjét.
Kifejtette, ennek egyrészt az évfordulós megemlékezés az oka, másrészt a román mozikban két-három esztendeje évente 12 magyar filmet mutatnak be, ami - kellemesen ugyan, de - szűkíti a szervezők mozgásterét, hiszen nem akarnak olyan filmet vetíteni a seregszemlén, amelynek megvolt már a romániai premierje a filmszínházakban.
Rámutatott, hogy az idén hangsúlyosabb szerepet kapott a magyar film forgalmazása, hiszen van körülbelül nyolc forgalmazó cég Romániában, amelyek nyitottak a magyar filmekre. Bővíteni szeretnék ezek körét, ezért román szakembereknek egy zártkörű vetítést is szerveznek Hartung Attila FoMO című filmjéből azzal a reménnyel, hogy tovább bővül a romániai moziforgalmazásba kerülő magyar filmek száma. Az érdeklődőknek Bereczki Csaba, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója tart tájékoztatót.
Bereczki Csaba az MTI-nek elmondta: a román-magyar koprodukciók a körülményekhez képest jól működnek, arra teszik a hangsúlyt a jövőben, hogy még több ilyen alkotás készüljön a következő években. Felhívta a figyelmet arra, hogy egész Európában nagy problémát jelent a filmek forgalmazása, hiszen a kisebb mozitermek száma csökkent, a multiplexeket lefoglaló amerikai forgalmazók pedig egy-két hét alatt kiteszik az európai, így a román és a magyar filmeket is. Ezért sok értékes, nemzetközileg díjazott alkotás el sem jut a saját nemzeti vagy más európai ország közönségéhez.
Úgy vélte, a jövőben ki kell használni az internetes felületen való forgalmazást úgy, hogy jobban népszerűsítsék a mozifilmeket, ezzel egy időben azonban meg kell menteni azt a közösségi és vizuális élményt, amelyet csak a moziterem és a nagyvászon tud nyújtani.
A magyar filmek romániai forgalmazásáról elmondta, elégedett, hogy évente 12 magyar film kerül a romániai mozikba. Úgy vélte, hogy a román közönség általában nyitott bármilyen művészeti és kulturális termékre, így a magyar filmre, színházra és irodalomra is. "Jó piac van Romániában, amit nem a nacionalizmus befolyásol, hanem a nyitottság, ezért a magyar filmeknek nagyon jó terep Románia" - mondta Bereczki Csaba, aki szerint nagyobb a kíváncsiság román részről a magyar filmek iránt, mint fordítva.
A filmhéten lesz a bukaresti premierje számos olyan magyar nagyjátékfilmnek, amely a nemzetközi fesztiválokon már több rangos elismerést begyűjtött, így Pálfi György Az Úr hangja, Bergendy Péter Trezor, Topolánszky Tamás Curtiz, Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve, valamint Nagypál Orsi Nyitva című filmjét is láthatja a közönség.
A Bukaresti Magyar Filmhét központi helyszíne idén is a Román Nemzeti Parasztmúzeum Horia Bernea Stúdióterme, de lesznek vetítések a Bukaresti Egyetem Politikatudományi Tanszékén, a Point Kulturális Hubban, illetve a bukaresti Goethe Intézetben. A bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemre egy mesterkurzus keretében ellátogat Almási Tamás filmrendező. A Balassi Intézet bukaresti székhelyén megtekinthető Damokos Csaba látvány- és díszlettervező egyéni kiállítása.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!