A felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola pedagógusai furcsa jelenségre figyeltek fel, illetve értesítették az intézmény igazgatóját, aki – miután tudomására jutott, hogy több diák megkarcolta a karját – a rendőrséget is riasztotta.
2021. március 15., 00:012021. március 15., 00:01
Az ügy kapcsán Virág István csernátoni iskolaigazgató lapunknak így nyilatkozott: „Egy hetedikes diák valamilyen okból megkarcolta a kezét, majd lefotózta és elküldte egy–két osztálytársának. Hétfőn jelezte egyik munkatársam, egyben osztályfőnök, hogy egy diák elmondása szerint vannak, akik efféléket próbálnak ki. Azonnal utánajártunk a dolognak, és kiderült, hogy az elmúlt 2–3 hétben összesen tíz 6–8. osztályos diák ejtett különféle eszközökkel jeleket, karcolásokat az alkarján odahaza, majd a világhálón privát üzenetekben fitogtatták tettüket. Hogy mi okból, annak kiderítését pszichológusokra bíztuk. Bár nem mély vágások, értesítettük a gyerekek szüleit és a rendőrséget, mivel elejét szerettük volna venni annak, hogy legyen tizenegyedik gyerek is, ugyanis az ilyesmi könnyen elharapózhat. A rendőrség kiszállt, hoztak egy pszichológust, emellett bevontuk az iskolapszichológust, és két alkalommal beszéltünk a diákokkal a hasonló cselekedetek veszélyeiről. Az iskolapszichológus csütörtök óta foglalkozik az érintett diákokkal, mi pedig fokozottan odafigyelünk rájuk.”
Radu Stroe, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője lapunknak elmondta, hogy a riasztást követően kollégái kiszálltak a helyszínre, ahol kiderült, nem öngyilkossági kísérletekről van szó. „Több, 12–15 év közötti diák a karján sebeket ejtett. Kollégáim az iskola, illetve a megyei tanfelügyelőség képviselőivel egyeztettek, továbbá a megyei szociális és gyermekjogvédelmi igazgatóságot is értesítették az ügyről. Nyomozás folyik, és az érintett diákok szaktanácsadásban részesülnek” – összegzett a szóvivő.
(daczó–tinca)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!