A rácsodálkozás fotói

Bánhatja, aki nem jött el megnézni a képeket, de még megteheti, hiszen egész decemberben ott lesz a kiállítás a Kászoni Gáspár-teremben: valóban különleges betekintést nyerhetünk Hollandia mindennapjaiba Albert Attila objektívén keresztül, remek fekete-fehér és színes, egyszerű vagy olykor jól megkomponált fotográfiákkal mutatva be a nyugat-európai ország életét, ami olyan, amilyennek elképzeljük itthonról, Erdélyből, de lehet, a fényképeket nézegetve, egy kicsit még olyanabb. Szuggesztívre sikeredett a kiállítás plakátja is, amit Domokos Zsolt készített az egyik fotót felhasználva: egy sötét szoboralak fején nagy, narancssárga sapka van, Hollandiára jellemzően vidámságot, gondtalanságot sugallva.

A házigazda, Hoffmann Edit muzeológus arra hívta fel a figyelmet arra, hogy Hollandia a reformáció után számos, tanulni vágyó erdélyi diák otthona volt az idők során, ennek okán rengeteg magyar emlékkel is rendelkezik, amiket érdemes felkeresni, például egy következő hollandiai fotóstúra során – ajánlotta különösen a kiállítónak. „Közülük a leghíresebb Apáczai Csere János volt. Franekerben egyébként nagyon sok magyarországi és erdélyi diák tanult, emléküket hajdani szállásuk helyén tábla őrzi” – mondta.

A jelenlevő fiatalokat arra biztatta, ragadjanak fényképezőgépet: „Nagyon fontos, hogy a fiatalok egymásnak példát állítsanak az ilyen szabadidős tevékenységek által, mint amilyen a fotózás, amivel az ember nem csak időt tölt, de fejlődik is. Hasznos lenne ugyanakkor, ha a fotózást kedvelő erdővidéki fiatalok egy fotósklubba tömörülnének ” – hangoztatta.

Albert Attila mindenekelőtt köszönetet mondott a lehetőségért, hogy kiállíthatott Erdővidék Múzeumában, „mert mit ér a fotó, ha a merevlemezen tároljuk, és nem látja senki” – mondta, hozzáfűzve, hogy számára még új dolog a fotózás, de örvend ő is annak, hogy az beköszöntött életébe, hiszen ösztönzi, kíváncsivá teszi.

„Másrészt úgy gondolom, nagyon fontos manapság az, hogy valamilyen módon tartsuk a kapcsolatot a külvilággal. Én nem vagyok a szavak embere, ezért egy másik kifejező eszközhöz, a fényképhez folyamodtam” – mesélte hobbijáról.

A kiállított fotóiról megjegyezte: „Képeim által próbáltam egy érzést kelteni, törekedtem, hogy legyen harmónia bennük, hogy azok csodálkoztassanak rá valamire.” Sikerült neki.