
Merész és tanulságos könyvet írt Consuela Banciu sepsiszentgyörgyi pszichológus, terapeuta A pszichopata az életemből címmel, amely egyelőre román nyelven olvasható, de nemsokára magyarul is megjelenik. Az önéletrajzi ihletésű, félig fiktív írás fontos jelenségekre hívja fel a figyelmet.
2022. március 16., 00:172022. március 16., 00:17
A járvány ideje alatt kezdett írni Consuela Banciu pszichológus, aki praxisából, de saját életéből is merített eseményeket, érzéseket, először blog formájában közölve, majd könyvként is kiadva.
Már a cím – A pszichopata az életemből – is figyelemfelkeltő, mivel a társadalom egy része olyanokra is rámondja, hogy pszichopaták, akik nem azok, viszont vannak, akik nem hiszik el, hogy a pszichopaták bizony köztünk járnak.
A terapeuta elmondta: fontos meghatározni ezt a személyiségzavart, ehhez pedig tudni kell, hogy nem minden pszichopata sorozatgyilkos, viszont mindegyik érzések és bűntudat nélkül él és rombol. Arra a kérdésre, hogy miről ismerjük fel azt, hogy egy pszichopatával kerültünk kapcsolatba, a terapeuta elmondta: ezek az emberek nem éreznek sem megbánást, sem bűntudatot, nincs bennük együttérzés, csak saját önző vágyaik vezérlik őket. Ugyanakkor nem szoronganak, és nem riadnak vissza semmitől, éppen ezért óriási rombolást tudnak véghezvinni azok életében, akik beengedik őket.
A könyv is erről szól, amely a személyes szerelmi történeten túl bemutatja a pszichopaták főbb jellemvonásait is, akik esetében azt is fontos megjegyezni, hogy erre az állapotra nincs gyógymód. Az író, terapeuta hangsúlyozta, senki nem lesz pszichopata, nincs kiváltó ok, ezek az emberek így születnek, mondhatni lelkiismeret nélkül, éppen ezért nem lehet őket kezelni sem. Az egyetlen, amit tehetünk: elszakadni, elmenekülni tőlük.
Ez a könyv lehetne a menekülés könyve is, mindenkinek szól, aki úgy érzi, csapdában van, bántalmazó kapcsolatban él, legyen az szerelmi, baráti vagy más kapcsolat, de azoknak is szól, akik már felismerték, hogy kivel élnek együtt, megtették a legfontosabb lépéseket, és most az újrakezdésnél tartanak.
Az író azt is elmondta: bárkivel előfordulhat, hogy belekerül egy érzelmileg elérhetetlen személy csapdájába, sajnos ezek a pszichopaták úgy működnek, hogy törvény sem bünteti azt a pusztítást, amit mások lelkében véghezvisznek, viszont van kiút, és nem szégyen kilépni, felvállalni helyzetünket a túlélés érdekében.
A könyv román nyelvű bemutatójára március végén kerül sor, viszont a tervek szerint magyar nyelven is megjelenik a közeljövőben.
A pszichopátiás ember nem mindig elvetemült külsejű, riasztó szörnyeteg. Gyakran igen jó intellektusú, simulékony modorú ember, aki kedvességével még a szakembert is megtéveszti. A pszichopata embert leginkább a fejletlen erkölcsi ítélőképesség, a többi ember érzelmeinek figyelmen kívül hagyása, a megbánás és bűntudat hiánya jellemzi. Viselkedésszintjén a pszichopátiás személyiségvonások általában bűnözéssel, hazudozással, sekélyes érzelmi élettel párosulnak, ami gyakran a partner(ek) kihasználásával vagy promiszkuitással (=gyakori partnercsere), házasságszédelgéssel is párosul, azaz állandó hódítási, uralkodási igénnyel. A betegség okait a szakma még kutatja, vélhetőleg genetikai okai vannak. Az antiszociális viselkedés, illetve a fentiekben leírt tünetek gyakran már gyerekkorban megjelennek, és ezekkel érdemes szakemberhez fordulni, mivel felnőttkorra a patológiás viselkedés olyan mértékben rögzül, hogy túl sok eredmény már nem várható a beteg kezelésétől. A pszichopata személyiség klasszikus leírása megtalálható Hervey Cleckley Az épelméjűség álarca című könyvében: „A pszichopata tökéletesen szalonképes, pontosan tudja, mennyi szenvedést tud cselekedeteivel okozni környezetének, csak éppen nem törődik vele.”
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!