
Jazzben az improvizáció az alap, a politikában ez viszont egyenlő a halállal – állapította meg tegnap Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor.
2020. szeptember 03., 00:012020. szeptember 03., 00:01
Az országos politikai helyzetről szólva Kelemen elmondta: a bizalmatlansági indítványnál félre kellett állniuk, mert nem akartak a két nagy párt háborújának „járulékos áldozatai” lenni, és a kormány megbuktatásával sem sikerült volna szankcionálni azt, akit a legnagyobb felelősség terhel a kialakult helyzetért: Klaus Iohannis államfőt.
A helyhatósági választásokról szólva kifejtette: legkevesebb kétszáz polgármesteri széket és négy megyeelnöki (Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár) tisztséget kell szerezni. Az, hogy verseny van, azzal nincs gond – vélekedett – bár az, hogy Kovászna megye kivételével megjelent egy magyar–román közös párt (POL – a Szabad Emberek Pártja), az „nincs rendben”.
– Nem jött el az ideje annak, hogy magyar emberek román pártokba tagolódjanak be. Ha magyar–magyar verseny van, akkor ez van. Nem megijedni kell, hanem megnyerni a versenyt, de ha elveszítjük is, magyar lesz a vezető. Óriási hibának tartom ebbe román embereket bevonni – fejtette ki Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök azt mondta: Háromszék fejlődött az elmúlt időszakban, a régió szava mindig is „érződött az országos politikában”, és ez a jövőben sem lesz másképp.
„Úgy indulunk neki, hogy mind a negyven településen nyerünk” – szögezte le Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanács elnöke szerint fontos, hogy a négy széket a négy város „húzza”, és Sepsiszentgyörgy legyen a megye „mozdonya”.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elöljáró azt mondta: a kultúra, a sport és az oktatás területén „rendkívül jó” eredményeket ért el a megyeszékhely, a következő négy év feladata az, hogy a gazdaságot is „felhozzák legalább erre a szintre”.
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester felidézte: nyolc évvel ezelőtt „minden szekrényből kihullt egy-egy csontváz”, évekbe telt, amíg sikerült hatékony, bizalmi légkört kialakítani, mert „másban nem lehet eredményesen dolgozni”. Kifejtette: azért indul harmadik mandátumáért, mert – akár a gazdaemberek – ő szeretné learatni azt a búzát, amit ő vetett el: a vargavárosba 2023-ig 74 millió lej uniós pályázati pénz jön be, amiből tíz fontos objektumot újítanak meg, illetve építenek fel.
Lázár-Kis Barna baróti polgármester úgy értékelte, hogy egy „minden alapot nélkülöző” várost vett át, ahol „nem volt sem terv, sem vízió”. Az „összes nehézség ellenére” sikerült az alapokat lerakni és megszilárdítani – most már az építkezés következik, például a jövő évben elkezdheti működését a „30 éve épülő iskola”.
Jeszenovics Róbert Károly, Kovászna alpolgármestere szerint egy „jó csapat” állt össze, utat, vizet, csatornát építettek, fejlődik a turizmus. Kiemelte a projekteket segítő fiatalokat, wellnessközpont és nyári bobpálya építését ígérte, és azt mondta: felújítják a keskeny nyomtávú vasutat is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!