Tanítványaimnak mindig el szoktam mondani, hogy valamikor bizony nagyon lenézték a nép ajkán született, elsősorban a szegény emberek körében énekelt, elmesélt, bemutatott alkotásokat, a saját életük, munkájuk megkönnyítését szolgáló önkifejezéseket.
2019. november 11., 00:152019. november 11., 00:15
A diákjaim sok esetben kétkedve fogadták, amikor mondtam, hogy a mesélést tulajdonképpen a felnőttek saját szórakoztatásukra találták ki, s elképzelhetetlen lehetett annak idején egy-egy tollfosztás, kukoricahántás, fonó tréfás avagy komolykodó történetek, éneklések, táncok nélkül. Talán ez az „alantas” környezet volt az oka, hogy „úri” társaságba, nemesi udvarokba ritkán engedtek be ilyen közönséges dolgokat, s hosszú ideig a népi „szüleményeket” nem fogadták el a „magasabb” ízléshez szokott szemek és fülek. Csokonai egyik darabjának két testvérlánya azért neheztelt egymásra, mert egyikük időnként elment a parasztok mulatságaira, a másik viszont fűzfapoéták versecskéivel mulattatta magát. Persze, manapság is akad, aki bedugja fülét, ha véletlenül népdalt hall, egyáltalán nem ájul „be”, ha néptáncot járnak közelében, s nem hatódik meg egy-egy ballada közvetítésekor.
Persze, hogy a Kriza-versenyen résztvevők javarésze beleszületett, mert mesélni, énekelni elsősorban otthon tanultak meg, az iskolában esetleg bővült tárházuk, s erősödött bennük az éneklési, balladamondói és mesélési kedv. És hogy miből lehetett elsősorban felfigyelni ebbeli élményeikre, a népi szép iránti vonzódásukra? Egyrészt a számszerű sokaságból (a megyeire kijelölt szereplők létszámához hadd adjuk hozzá az iskolai, körzeti szakaszokon résztvevők számát), másrészt a csillogó, ragyogó, megejtően kedves népviseletükből.
Amikor merészet álmodtunk
Amikor sok-sok évvel ezelőtt elindítottuk ezt a megyei seregszemlét a hajdani Kós Károly Szakközépiskolában (holott akkor ott már nem is működött csak középiskolai tagozat), merészet álmodtunk, ami viszont nem bukott meg, mint a kezdeményező tanintézet. Hadd tegyem hozzá: ebben oroszlánrésze volt és van a szakfelügyelőnek, aki – hadd fogalmazzak mai divatos kifejezéssel – nem engedte kialudni a lángot. Nekem minden esztendőben, mint a valamikori kiötlőnek, dicséretes szerepet szánnak: meg kell nyitnom a rendelkezésemre álló lehető legszebb szavakkal ezt a rendezvényt. Én ilyenkor elmondom a magamét, de segítségül hívom mindig a népdalt: elénekeltettem most is a magyar népdalkincs két, bizonyára legismertebb és legszebb gyöngyét, a Tavaszi szél vizet áraszt és A csitári hegyek alatt kezdetű dalokat. És ezek után rohanhatott mindenki a műfajonként kijelölt terembe, ott bírálók elé állni, a többieket végighallgatni. A november 15–17. között sorra kerülő országos döntő helyszíne ugyancsak Sepsiszentgyörgy, s azon megyénkből a most legjobban szereplők képviselik Háromszéket.
A díjazottak
Alább hadd sorakozzon a megyei szakaszon szerepelt legeredményesebbek névsora:
Balladaéneklők (IX–XII. osztály):1. László István Botond (kézdivásárhelyi Református Kollégium), 2. Demeter Györgyi (Mikes Kelemen Főgimnázium), 3. Tordai Ákos (Székely Mikó Kollégium) – ők hárman mennek az országosra, dicséret: Márkosi Lili (Székely Mikó), Pácsi Árpád (Plugor Sándor Művészeti Líceum).
Balladamondók (IX–XII.):1. Nánia Hanna (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely), 2. Imreh Zsanett Orsolya (Székely Mikó), 3. Oláh-Kátai Kinga (Baróti Szabó Dávid Líceum) – ők mennek az országosra, dicséret: Imre Mária-Anita (kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző).
Balladaéneklők (V–VIII. osztály): Balázs Gergő (Székely Mikó), 2. Mátis Adrienn (Plugor Sándor), 3. Fülöp Néda (kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum) – ők mennek az országosra, dicséret: Kovács Sára (Székely Mikó), Péter Nóra (Zabola).
Mesemondók IX–XII.: 1. Molnár Júlia Anna (Kőrösi Csoma Sándor), 2. Tamás Benedek (Nagy Mózes), 3. Rancz-Gyárfás Hanna (Nagy Mózes) – első dicséret: Moroianu Ana (sepsiszentgyörgyi Református Kollégium) – ők négyen mennek az országosra), László Viola (kézdi Református Kollégium).
Mesemondók VIII. osztály:1. Török Tamara (dr. Gelei József Általános Iskola, Árkos) – megy az országosra, 2. Balázsi Dorka Olga (Benkő József Általános Iskola, Bardoc), 3. Kölcze Izabella (sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola), dicséret: Opra Tamás Roland (kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola).
VII. osztály: 1. Ercse Réka (Nagy Mózes) – továbbjutó, 2. Csiszér Emese (sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola), 3. Kovács Izabella (Zágon), dicséret: Szőcs Andrea (Molnár Józsiás).
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!