A német példa

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

2021. november 23., 00:042021. november 23., 00:04

Nem kell azon sokat búcsálódni, hogy az államelnök, Klaus Iohannis miért fordult az ellenkező oldalhoz, és miért a szocdemeket kérte fel a liberálisokkal való koalícióra, sem csodálkozni, hiszen nemrég az ősöknél járt, Németországban, ahol a szocialisták nyerték a választásokat, és a keresztény-demokratákkal lépnek együttműködésre. Azt előre tudni lehetett, hogy a koalícióba lépett úgymond jobboldali pártok az érdekellentétek miatt szét fognak menni, és mint azt sejteni lehet, most sincs olyan erő, amely összetarthatná a kormányozni tömörült alakulatokat. A liberálisok – legalábbis a gazdasági szakemberek szerint – szaktudás híjával vannak, nem vezetőknek valók, a szocialisták pedig, amíg hatalmon voltak, karrieristákkal hívták fel magukra a figyelmet. Csak remélni lehet, hogy ezeket lekoptatták. Érdekes, hogy az RMDSZ-nek a liberálisokkal gyűlt meg a baja, hiszen minden minisztériumot, ahová egy kis pénz gyűlt össze, maguknak akarták. Végül Cseke Attila került a fejlesztési minisztérium élére.


Egyébként a korábbi kormány gyülevész hadát Klaus Iohannis toborozta össze teljesen alkotmányellenesen. Ahogy mondotta, „félretoltam a győztes szocdemeseket, a fejükre ültem”. Most issza a levét.


Hiába, hogy a választáskor mennyien voksoltak a liberálisokra, az életszínvonal-csökkenés miatt népszerűségi mutatóik leromlottak, egyedül semmiképpen nem alakíthattak kormányt. Kellett a pártok összefércelése. Viszont ha a fejlett demokráciával rendelkező országok példáját vennénk alapul, akkor csak a tények számítanának, vagyis: ki szerzett több szavazatot. Ilyenkor azt kell megbízni elsőként kormányalakítással; ha nem ez történik, előbb-utóbb felmerülnek a kérdőjelek.


Ami a gazdaság helyzetét illet, hát az siralmas. A vad liberalizmusnak engedtek szabad utat, hogy majd az árát kihozza a kereslet-kínálat. Van, ahol igen, van, ahol nem. Az üzemanyagnál például nem. Itt szükség lenne, mint más országokban, a lakosság megsegítésére. És kíváncsian lessük, lesz-e gazdasági, társadalmi projekt, amely nyomán felvehetik az EU nyújtotta segélyeket. A „Normális Románia” és a „Tanult Románia” nem ilyen projektek, inkább elkopott szlogenek. Ezekre semmi nem adnak!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés