A néma forradalom

Ma mintha megszervezett német emlékeztető járná be földrészünket egy film öltözékében. Nemrég egy berlini filmfesztiválon mutatták be A néma forradalom című német filmet, hatalmas sikerrel. Véletlen-e, hogy éppen a történelmi filmtéma, az 1956-os forradalom véres leverésének évfordulóján? Nem tudom még, nem is lényeges. A filmet Lars Kraume rendezte, a szövegkönyv megírásában segített az alapregény írója, Dietrich Garstka is. Örömmel lepődve kérdezzük, most készült német film az ’56-os szovjet kommunista őrjöngésről, Budapest széttaposásáról? Igen.
Valós történelmi kép a túlélők szeme előtt. Még akkor is, ha a kommunizmust túlélő áldozatok (a néptömeg az volt) nyilván nem értenek egyet minden mozzanattal. Érettségi előtt álló kelet-német diákok látogatnak át az akkor még választófal nélküli Berlinbe. Ott értesülnek nyugati hírforrásokból a magyar forradalomról. Eladdigi tájékozatlanságukban ott tudják meg, mi zajlik a béketábor magyar sarkában, és hogy a világhírű labdarúgó, Puskás Ferenc az egyik áldozat. A diákok a történelmi dráma részeseiként térnek haza, a maguk kommunista, kelet-német országába.
Ami elárasztja őket, az a tudat, hogy valamit tenniük kell. Néma csöndben állva két percig az osztályban, fejezik ki együttérzésüket főhajtással a levert magyar forradalom iránt. Puskás Öcsi halála egyébként akkor valóban bejárta a forradalom hírével együtt a világát. Tévhír, Puskás megúszta akkor, mert nem ment haza. A többi áll. És a némán álló diákok ellen megindul a kommunista hajsza. Maga a miniszter intézkedik a valóban rendszerellenes diákok dolgában. Vallatások, fenyegetések, a sokoldali együttérzés mellett a megfélemlítések, a teljes osztály kicsapása érettségi előtt.
Nagyon is jól ismerjük az állapotot mi, erdélyi magyarok, melyben minden alulról jövő mozgalom legfelső megtorlással találkozik, bosszúval, kötéllel, rácsajtós és ablaktalan cellákkal.
Íme, 2018-ban A néma forradalom című film, 62 évvel a rettentő események után. Tehát nem hallgat a mély, nem hallgat a mai merkeli Németország. Mert a vad elnyomatásban fölnőtt forradalmakat feledni nem lehet soha. Mondom ezt a vasrácsokkal leborított Európa jelenében, hogy Petőfi is meghallja: Európa nem csendes, ma aztán ugyan nem csendes, Sándorunk!